Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)

A repülés

Daimler műhelye Cannstattban

lát is végzett, majd állami ösztöndíjjal külföldi tanulmányúton járt Franciaországban és Angliában. Később Reutlingenben megismerkedett Wilhelm Maybachhal, s életre szóló barátságot kötöttek. Közös álmuk, a gyorsjáratú motor, amit majd járműre lehet építeni, hamarosan megvalósult. A motorok legnehézkesebb berendezése akkoriban a gyújtás volt. A lánggyújtás a henger mögötti térben levő gázlánggal történt, az izzócsöves és izzófejes gyújtóban pedig izzásra hevített cső, vagy gömb belsejében indult meg az égés. Az izzófejes gyújtást sokáig használták. A régi magyar egyhengeres traktorok gyújtása is ilyen volt.

Az elektromos gyújtást járműmotorokon Karl Benz (1844—1929) vezette be. Érdekes, hogy az első Benz-féle gyújtás a mai „telepgyújtás” elődjeként jelent meg. Az akkumulátor áramát megszakítva feltranszformálta és a nagyfeszültségű áram által kapott szikra gyújtott. A hengerfejbe csavart „gyertya” szikraközeiben képződött szikra megfelelő pillanatban gyújtotta meg a gázkeveréket. Később az akkoriban megbízhatóbbnak tartott mágnesgyújtás terjedt el. Erős acélmágnes sarkai között megperdülő „anker” nagyfeszültségű áramot termelt, ami a gyertyában szikrát keltett. A két világháború között ismét a telepgyújtás terjedt el. Repülőgépek motorjaiban is mágnes végezte a gyújtást, ennek jó, vagy hibás működése itt már életet, vagy pusztulást jelentett.

A motorok eleinte világítógázzal dolgoztak, majd benzintartály benzingőzzel telített levegőjét szívták be a gépek. A mai értelemben vett porlasztó, karburátor két magyar feltaláló működése nyomán alakult ki.

408