Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)
A "nagy század" technikusai
Az Arkwright-üzemet katonaság védte a géprombolók dühe ellen: ő maga meggazdagodott, minden gyermekének tíz-tízezer fontot adott, majd mikor meghalt, még félmillió font maradt utána. Fonógépét „vízi orsó”-nak nevezte, mert vízierő hajtotta, — legalábbis közvetlenül. Üzemét ugyanis végső soron a gőz hajtotta már: egy Newcomen-rendszerű gőzgép vizet szivattyúzott magasan elhelyezett tartályba, és az onnét lefolyó víz forgatta a megszokott vízikereket, a gőz tehát csupán a víz felemelésére szolgált. Tíz évvel Arkwright előtt egy orosz technikus, Rodion Glinkov, Szerpejszk városában hasonló szerkezetű fonógépet készített, de gépei, munkamódszerei még Oroszországban sem terjedtek el, és így az általános textilipari fejlődésre hatástalanok maradtak. Arkwright fonógépéből alakult kiamáigismert „szelfaktor”, az önműködő fonalsodró gép. Nagyon bonyolult automata, azért bonyolult, mert a kézifonást utánozza. Hargreaves Jenny-gépét Wood tökéletesítette 1772-ben, majd ezt Samuel Crompton 1780-ban fejlesztette tovább. Sámuel Crompton fonómunkásként Hargreaves gépén dolgozott. Ő már okult a póruljárt feltalálókon, úgy gondolta, leghelyesebb, ha új gépéről senkinek sem szól, hanem otthon dolgozik. így is cselekedett, gépét kifejlesztette és lakásában font. Fonalát a vevők keresték, sehol olyan szép árut nem kaptak, mint Cromptonnál. A helybeli fonóknak feltűnt, hogy Crompton rengeteg fonalat ad el, és 100 fontot ígértek neki, ha gépét megmutatja. Crompton megmutatta a gépet, de a száz fontot csak nagynehezen, hosszas könyörgésre kapta meg, a fonók pedig utánozták gépét és vígan termeltek, anélkül, hogy szabadalmi díjat fizettek volna. Crompton most már nem bírta a versenyt, azért felhagyott a fonással. Kártológépet épített, amiért a fonodatulajdonosoktól 500 fontot kapott. Később, amikor az angol ipar 300 nagy fonodában 4,5 millió orsóval több, mint félmillió embert foglalkoztatott, az angol parlament 5000 font sterlinget utalt ki a feltalálónak. A fonást Richard Roberts tökéletesítette tovább. Az ő fonógépén — akár a mai szelfaktorokon — az orsókat hordozó kocsi kihúzása önműködően történt. 1769—75 között a gépi fonás már olyan nagy fejlettséget ért el, hogy egyetlen géppel 200 fonónő munkáját tudták helyettesíteni, s a fonalgyártás olyan nagy mennyiségű fonalat termelt, hogy a kézi munkával dolgozó takácsok nem győzték megszőni. Fonaltúltermelés állt be, azért a szövést is mechanizálni kellett. A mechanikus szövőszéket Edmond Cartwright (1743—1823) találta fel. Nem technikus, hanem lelkész és író volt. A következőket írta a fonó- és szövőipar versenyének kialakulásáról: „1784 nyarán Mattlockban történt, hogy egy társaságban Arkwright fonógépéről beszélgettünk. A társaságból egy úr megjegyezte, hogy Arkwright szabadalmának lejárta után olyan sok fonoda létesül majd, hogy nem lesz annyi takács, amennyi az összes fonalat fel tudja dolgozni. A társaság tagjai egyértelműen megegyeztek abban, hogy ez a probléma megoldhatatlan...” Cartwright e beszélgetés időpontjáig még csak nem is látott szövőszéket, de a beszélgetést követő egy esztendőre megszerkesztette mechanikus szövőgépét. Arkwrightet elsősorban a meggazdagodás vágya vezette, Cartwright—úgymond — az embereken akart segíteni. Úgy gondolkodott, ha az automatakészítők olyan 223
