Horváth Árpád: Korok, gépek, feltalálók (Budapest, 1966)

A "nagy század" technikusai

válik-e a munkásnak, hogy étkezés közben is a gép kerekét hajtja?... Az orvos azt válaszolta, hogy étkezés általában testi mozgással jár, nem látja be, miért volna a kerékforgatás egészségtelenebb, mint a kanál vagy villa és kés forgatása. A következő kérdés úgy hangzott, ártalmas-e a gyermekek egészségére és növekedésére, ha napi 16 órát dolgoznak a gyapjúfonodákban és csak 6 órát alusznak. A doktor azt válaszolta, ezt csak úgy tudná megmondani, ha megpróbálnák többet, mint 16 órát dolgoztatni, mert a 16 óra nem árt meg, látni kellene, mi történik, ha a munkaidőt emelik... Többet nem kérdeztek, a gyerekek tovább dolgoztak. A fonalszükséglet emelkedése miatt sokan törték fejüket a fonás mechanizálásán. 1751. március 16-án a Society of Arts Angliában pályázatot írt ki gépre, mely „egyszerre 6 fonalat képes sodorni, egy személy munkájával”.

Bár a pályatétel nem volt jelentős (50 font), mégis sok pályázót, feltalálót serkentett munkára. Tizenhárom esztendő múlt el, és 1764-ben sikerült egy Stainhillben lakó szövőnek, James Hargreavesnak használható fonógépet feltalálni, melyet 1770-ben szabadalmaztatott. Leányáról ,„Spinning Jenny”-nek, Fonó Jennynek nevezte. Később, kisebb javítással úgy egészítette ki, hogy 16, vagy ennél több orsóval tudott egyszerre dolgozni, ami egyértelmű volt azzal, hogy 16, vagy ennél több gyalogorsóval dolgozó fonónőt helyettesített.

A szegényházak fonónőinek, és mindenkinek, aki fonással kereste kenyerét, az új gép romlást jelentett. Senki sem gondolta, hogy majd az olcsóbb fonal olcsóbb szövetet eredményez, s ez majd az ő életszínvonalukra is hat és végeredményben fokozza a fonalgyártást; csupán azt látták, hogy a fonók tömegesen vesztették el munkájukat. Az is igaz, hogy a feltörekvő kapitalizmus idejében a fonógépekkel dolgoztató tőkéseknek nem jutott eszébe, hogy a fonal árát lényegesen csökkentsék; éppen csak annyira mérsékelték az árakat, hogy többé nem érte meg kézifonással dolgozni... A fonók a legegyszerűbb megoldást választották, Hargreaves gépét összetörték, a feltalálónak és leányának menekülniök kellett, a fonógép roncsait

eltüzelték.

A fonógépet Richard Arkwright tökéletesítette (1732—1792). Szegény borbély volt, haj festőszert árusított, parókákat készített, s némi pénzt gyűjtött; sok töprengés és egy órás és kovács ismerős segítségével sikerült a fonógépet megjavítani. Hogy műhelyét fel ne dúlják, elhíresztelte, hogy örökmozgót készít. Felesége, félve, hogy tíz gyermekükkel bajba kerülnek, az első modellt saját kezűleg törte össze. Arkwright elköltözött hazulról, és Camfordban új fonógépet épített, majd harisnyakötő üzemet alapított. 1790-ben már két gőzgéppel meghajtott fonóüzeme dolgozott, „beérkezett”, amit kevés feltaláló mondhatott el magáról.

Arkwright fonógépe. Egykorú rajz