Bertényi Iván: Kis magyar címertan - Gondolat zsebkönyvek (Budapest, 1983)

II. rész A magyarországi címerhasználat története

csét maradt ránk 1222-ből Gergely ispántól, s a tatárjárás előtti időből mintegy tucatnyi címeres pecsétet tart számon a szakirodalom. De vannak ilyenek a XIII. század második feléből is. így például latin kereszttel díszített pajzsot viselt az 1270-es években Mihály zólyomi ispán, vágott pajzsot az 1290-es években Marcell ispán alországbíró stb. A pajzsra helyezett címerek divatja csakhamar tovább tágult, és túllépett a nemesek körén. A XIII. században már több városunk (illetve az illető város polgárainak az összessége) használt címeres pajzsot. A XIV. században pedig már a városi polgárok egyénileg, mint tisztséget viselő személyek is vésetnek címeres pajzsot a pecsétjeikre, sőt falusiak által kiállított, címeres pecséttel megerősített oklevél is maradt ránk e korból. A címerrel ellátott pecsétek tulajdonosukat képviselték, az ő akaratuk kifejezését bizonyították a különböző okleveleken vagy másutt. A címerpajzsra helyezett jelvény funkciója csakhamar tovább szélesedett. Már a XIV. századból jó néhány címeres sírkő maradt ránk - köztük János királyi festőé (60. ábra) -, s mu- 60. ábra tatja, ki nyugszik alatta. A polgárok heraldikai ábrájú, mesterjegyes pajzsai pedig a különböző tárgyakra helyezve ötvösjellé, kovácsjeggyé, házjellé stb. alakultak, a XV. században pedig a brassói posztóra kerülve afféle középkori áruvédjegy szerepét is betöltötték.

A címer viszonylag korán szerepel tulajdon jelölésére. Egy 1240-ben kelt határjáró oklevél tanúsága szerint Gyula bánnak egy bükkfán látható pajzsjele mutatta, hol ér véget a szomszédja földterülete, s hol kezdődik az övé. A későbbiekben is számos esetben jelölték valamely címer ráfestésével, felrakásával valamely tárgy tulajdonosát (a legismertebbek közülük a különböző kódexek tulajdonosainak a jelzésére festett címerek).

63