Bertényi Iván: Kis magyar címertan - Gondolat zsebkönyvek (Budapest, 1983)
II. rész A magyarországi címerhasználat története
mi esetre sem beszélhetünk, hiszen a XII. század előtt egyáltalán nem voltak még címerek.) Persze ez nem zárja ki, hogy bizonyos ősi magyar mondái hagyományok ne motiválhatták volna esetenként egyes előkelőink címerválasztását, de ezt bizonyítani nem lehet. Azt jól tudjuk, hogy más előkelők - elsősorban a külföldről származó királynéink kíséretében hazánkba érkező lovagok - a fejlett nyugat-európai címerek ismeretével gazdagították heraldikánkat. A XIV. századi főuraink heraldikai ízlését illetően igen érdekes következtetések vonhatók le az országbírói tisztséget betöltő nagybirtokosok közelmúltban ilyen szempontból megvizsgált pecsétjei alapján. XIV. századi országbíróink valamennyien egyszerű címert használtak (a pajzsot nem osztották). A mesteralakok mellőzésével a címerképeket részesítették előnyben. Ezek igen változatosak voltak, emberi, állati eredetű cimerképeket, képzeleti alakokat, növényeket, égitesteket egyaránt pajzsra emeltek. Kedvelték a sisakdíszt, előfordult sisaktakaró is az országbírói pecséteken. A XIV. század első harmadában kelt címeradományok voltaképpen sisakdísz- (illetve sisakmáz-) adományok. Csak jóval később került sor arra, hogy nemesek számára teljes címeradományt tartalmazó oklevelet állítsanak ki. 1398-ban Zsigmond királynak a Csentevölgyi család számára tett adománya már pajzsot, sisakot és sisakdíszt egyaránt tartalmaz, de a címert csak leírja. (A szöveg kétértelműsége miatt különböző kutatóink egymástól eltérő módon rekonstruálták a címert.) Az első olyan címereslevél, amelyik leírást és - az oklevél közepére festett - ábrát is ad, 1405-ben kelt. Ugyancsak Zsigmond király nevében adták ki (Tétényi és Haraszti armális - 39. ábra). Zsigmond király külföldi útjai, a kísérete által megismert nyugati szokások erősen hatottak udvarára, s rövid időn belül nagyszámú címereslevelet állítanak ki a XV. század második évtizedétől. Ezek művészettörténeti elemzése különféle művészeti hatások és címerfestők megkülönböztetését tette lehetővé (első, második és harmadik konstanzi címerfestőt tudtak megkülönböztetni, volt olyan kéz is, amely bizonyíthatóan több címert festett). A címert használók körének a bővülésével párhuzamosan többször olvashatunk olyan személyekről is, akik „hivatalból” kerültek kapcsolatba a címerhasználattal. Hertul fia, Miklós „cymerarius” már a XIV. század közepén egy Fertő tavi vámot kapott I. Lajos királyunk-112
