Bertényi Iván: Kis magyar címertan - Gondolat zsebkönyvek (Budapest, 1983)

II. rész A magyarországi címerhasználat története

Amint az új címerek körül támadt sajtóvisszhangokból kiderült, volt városunk, amelyik változatlanul akarta felújítani több száz év óta használt címerét, de ehhez nem kapott engedélyt, új, „modern” szellemben megrajzolt címer felvételére kötelezték. Erősen vitatható, mennyiben lett szebb a Duna déli szakaszán fekvő városunk új, emberpárt ábrázoló címere a réginél (hogy antiheraldikusabb lett, az bizonyos), szükséges volt-e a Balatontól északra fekvő megyeszékhelyünk régi páncélos lovasát vagy a Duna Tisza köze déli részén fekvő nagyvárosunk előtűnő sasát modern formájúra rajzolni stb. Az utóbbi évtizedben figyelmen kívül hagyva azt az elvet, hogy egy címer annál értékesebb, minél régebbi, címertárunk jócskán átalakult. Hagyományos címereink jó részének a helyét a heraldikus ábrázolásmódtól idegen pajzsok foglalták el. A legkirívóbb heraldikai hibát egyik dunántúli városunk címere mutatja, amely a Zala folyót és a zalai dombokat a kék szín öt, egyre sötétedő változatával szimbolizálja. Másik városunk kék pajzsfőjébe olyan zászlót helyezett, amelynek a színe világoskék. (Heraldikai alapelv, hogy csak egyfajta kék szerepelhet azonos cimerpajzson.) Ráadásul az utóbbi város pajzsa ezüst mezőjébe arany kereket is rajzolt, ami ismét heraldikai hiba, hiszen fémre fém nem tehető. Mázhasználati hibát láthatunk Matyóföld központjának a címerében is. Ez a XV. századi városi rang-adományozásra emlékeztető vágott pajzs arany felső mezejébe a népművészetet jelképező vörös-kéksárga matyórózsát helyezett, megfeledkezve arról, hogy az arany és a sárga voltaképpen azonos heraldikai máz. De heraldikai hibának minősül a Duna közelében épült ipari központunk címerképeként szereplő martinásznak, vagy a Bükkhegység északi lábánál fekvő, a Borsodi Vegyi Kombinátnak otthont adó városunk pajzsán látható árnyalt tartálynak a térhatású ábrázolása is. Számos városunk megfeledkezett arról az elvről is, hogy „az viseli a legtöbbet, aki a legkevesebbet viseli”, azaz a címerek értékét növeli az egyszerű, kevés címerképet, heroldalakot ábrázoló pajzs. Az egyszerűségre törekvés persze nehezen egyeztethető össze azzal az óhajjal, hogy lehetőleg mindent mondjunk el városunkról címerünkben. Márpedig, ha egyszerre akarjuk ábrázolni a haladó hagyományok, a szocialista jelen, az ipar, a mezőgazdaság, az iskolák városunkra jellemző szimbólumait, címerpajzsunkat ugyancsak túlterheljük. A követendő példa tehát egyértelműen az egysze105