Kalmár Péter: A kétezer éves papír - Gondolat zsebkönyvek (Budapest, 1980)

A papírkészítés művészete napjainkban

kíméletes módon: préseléssel és szárítással lehet eltávolítani.

A présszakaszon a papír hengerpárok között halad át, és így további jelentős mennyiségű vizet veszít. A papírt nemezek között vezetik, amelyek megvédik a nedves lapot a roncsolódástól, szakadástól, és magukba szívják a papírból kipréselt víz nagy részét. A nedves nemezeket a szitához hasonlóan végtelenítik, tehát a felszívott vizet a nemezből is ki kell préselni menet közben, hogy újra és újra alkalmas legyen a víz felvételére.

A hagyományos préshengerpár gumibevonatú alsó-, és gránit- vagy sztonitbevonatú felső hengerből áll. (A sztonit természetes kaucsuk, kvarchomok, kén, magnézium-oxid és egyéb anyagok vulkanizált, viszonylag nagy keménységű keveréke.) Ma már a legkülönfélébb hengerkonstrukciók használatosak a klasszikus megoldás mellett, így pl. a szívóhenger és a tengelyére merőlegesen rovátkolt préshenger is. A nedves sajtolást követően a papír még mindig 60—70% vizet tartalmaz. Ezt szárítással kell eltávolítani (természetesen nem teljes egészében, hiszen a papírnak általában mintegy 6—8% nedvességtartalma kész állapotában is van).

87