Kalmár Péter: A kétezer éves papír - Gondolat zsebkönyvek (Budapest, 1980)
A papír meghódítja a világot
A vízjelek világa Ha a kézzel merített papírlapot a fény felé fordítjuk, a legtöbb esetben azonnal szembetűnik egy érdekes rajzolat: a papír vízjele. Az elnevezés a német „Wasserzeichen” szó szabad fordítása, ám nincs több köze a vízhez, mint a papírkészítés egészének általában. A vízjelek nagy kutatója, a svájci Ch. M. Briquet (1839—1918) főművében, a négykötetes Les Filigranes-bm összegyűjtötte és rendszerezte az általa fellelt több mint 16 000 vízjelet (filigránokat). A latin eredetű „filigrán” kifejezés a filum és a granum, vagyis a szál és a mag szavak összetételéből származik, utalva a vízjel elkészítésének módjára. A papírlapban megjeleníteni kívánt ábrát ugyanis vékony drótból, fémszálból készítették, és a merítőszitára erősítették fel. (Helyesebben merítőszitákra, mivel egyszerre két szitával végezték a merítést, hogy amíg az egyikről leválasztják a nedves papírt, addig a másikkal már a következő lapot készíthessék.) A két szitára nem mindig sikerült ugyanúgy felerősíteni a huzalfigurákat, amelyek egyébként készítőjük ügyességétől függően kisebb-nagyobb mértékű eltéréssel is készülhettek, ezért az azonos vízjelű szitapárral merített papírok vízjeleit külön állásúnak is nevezik a vízjelkutatók. Az első, még nagyon egyszerű vízjeleket az észak-olaszországi Fabrianóban készítették 1280 körül. A legkorábbi fabrianói vízjel, amelynek keletkezési idejét is ismerjük, 1282-ből származik, és keresztet ábrázol. 1307-től 1313-ig az ottani mesterek a nevüket használták vízjelként, ennek következtében ebből az időből ismerjük a fehér művészet fabrianói képviselőit. Az általuk készített szép és tartós papírok megőrizték az utókor számára Andruzo, Bartoli, Cicco, Salvuzo, Ugolino, Zovagni mesterek nevét. A vízjelek elsősorban a papírkészítő műhelyek azonosítói voltak, védjegyként csak bizonyos területen belül érvényesülhettek. Egy-egy híres papírmalom vízjelét távolabbi tájakon többen is átvették. A papírmalmok azonban általában mindenütt törekedtek arra, hogy saját vízjelükkel forgalmazzák termékeiket, ezért a papírmalmok számának növekedésével együtt nő a vízjelek száma is. A vízjel nemcsak a malom vagy a mester „névjegyeként”, 32
