Kalmár Péter: A kétezer éves papír - Gondolat zsebkönyvek (Budapest, 1980)

A papír meghódítja a világot

Az arabok műhelyében

A „fehér művészetet”, ahogyan a papírkészítés mesterségét szinte kezdettől fogva nevezik, az arabok sok újdonsággal gazdagították.

Alapanyagként kizárólag rongyhulladékot használtak, mivel a Kelet-Ázsiában honos, hosszú rostú növények a jórészt sivatagos közép-ázsiai területről hiányoztak.

Merítőszitájuk szövete a Kínában általánosan használt bambuszszálak helyett bronzhuzalokból készült. (A fémszita olyannyira bevált a papírgyártásban, hogy napjainkban is ezt alkalmazzák a legelterjedtebben.)

A papírlapokat a szitán végzett víztelenítés, a nedves sajtolás és a szárítás után írhatóvá kellett tenni. A kínaiak erre a célra gyökerek nedvét főzték ki — gyakorlatilag keményítőoldatot készítettek —, és ezt keverték még a merítés előtt a pépbe. Az arabok viszont a kész papír felületét kenték be vékony enyvréteggel, amelyet elhullott vagy leölt állatok bőréből és csontjából főztek. A papír felülete az enyvréteg hatására zártabbá vált, így a tinta nem futott szét rajta írás közben.

Az arabok már nem ecsettel, hanem ferdén lemetszett,