Pető Gábor Pál (szerk.): Tudományos breviárium (Budapest, 1971)
December
December 17 Legyen világosság! „Legyen világosság, legyen tűz” — ősi óhaja ez az emberiségnek, hiszen az emberi civilizáció a tűzgyújtással kezdődött. Őskori népek éjjel-nappal ügyeltek rá, hogy a tűz, melyet esetleg a villám gyújtott, soha ki ne aludjon, mert ha kialudt, nem tudták újra meggyújtani, meg kellett támadni más törzset, hogy tüzet raboljanak, de milyen fáradság árán! A kovakő és a tapló alkalmazása már egyszerűbb volt. A mi kényelmes gyufánk bizony alig 150 éves. A kémiának köszönhető. Első formája az ún. mártogatós gyufa volt. Alapját az a reakció képezte, hogy az éghető anyagokkal összekevert káliumklorát kénsavba mártva lángra lobban (1805). Maró kénsavat tartalmazó edénykét azonban nem célszerű zsebben hordani. Aztán kihasználták a sárga foszfor ama tulajdonságét, hogy oxigénben gazdag anyagokkal, pl. káliumkloráttal és kénnel összekeverve és dörzsölve gyullad. 1820 körül több helyen is kezdtek ilyeneket fabrikálni. A gyújtófej nagy pukkanás és fröcskölés közben gyulladt lángra. Irinyi János bécsi egyetemi hallgató korában gondolt arra, hogy káliumklorát helyett (1836) mangándioxidot tegyen a gyufafejbe, akkor az csendben és simán gyullad, ötletét eladta Römer István bécsi gyufagyárosnak, ő maga meg Pesten csinált gyufagyárat 1840-ben, amely néhány évig virult, de aztán anyagi nehézségekbe került és megszűnt. Addigra különben már jobb gyufák voltak, az ún. svéd gyufa, vagy biztonsági gyufa, ahol a foszfor már nem a fejben, hanem a dörzsfelületre volt felvíve. Ez mérgező sem volt. 1848-ban találták fel. Irinyi János szépreményű vegyésznek indult. A szabadságharc előtt értékes könyveket és közleményeket írt. Részt vett a reformmozgalmakban. A szabadságharc alatt megszervezte és vezette a nagyváradi lőporgyárat és ágyúöntödét. A bukás után börtönbe vetették. Kiszabadulása után — nem tudni miért — kémiával többé nem foglalkozott. Egy ideig családi földjén Vértesen gazdálkodott, majd a debreceni István gőzmalom számadásait vezette. 1895. december 17-én halt meg ez a szép pályát ígérő, de csalódottságában a tudomány iránt érdeklődését vesztett kémikus, Vértesen, 78 éves korában. Sz. F.
