Pető Gábor Pál (szerk.): Tudományos breviárium (Budapest, 1971)

November

November 14 A balaklavai viharkatasztrófa 1854. november 14-én a XIX. század egyik legpusz­títóbb szélvihara száguldott végig Európán. Ez a szél­vihar döntő fordulatot hozott a krími háborúban, amely az akkori cári Oroszország és több nyugat­európai állam között folyt. Az egyesült francia—angol hajóhad behatolt a Fekete-tengerre. A Krím-félsziget környéke fontos bázisa volt a támadó hadműveleteknek. November 14-e azonban gyásznapot hozott a Balaklava kör­nyékén horgonyzó hajóhadra: az orkán a hajók leg­nagyobb részét a vezérhajóval együtt elsüllyesztette. Sok ezer ember fulladt a Fekete-tenger tomboló hul­lámaiba, és a hadjárat sorsa véglegesen eldőlt. A tudomány történetében egészen más jelentősége van a balaklavai orkánnak. A megrázó szerencsétlen­ség arra késztette a kor természettudósait, hogy az egész kontinensre kiterjedő, utólagos adatgyűjtést vé­gezzenek az orkán pályájáról és élettörténetéről. A szó mai értelmében vett meteorológiai szolgálat ak­kor még Európa egyetlen országában sem létezett. Ezért a nagy francia csillagász, Leverrier vette kezébe a balaklavai orkánra vonatkozó vizsgálatokat. Több éves elmélyült feldolgozó munka révén bebizonyította, hogy a szélvihar előzetesen végigvonult Európa nyu­gati és középső részein, és több napnyi idő telt el, amíg a Fekete-tenger fölé eljutott. A hajóhad tehát védett helyre vonulhatott volna, ha létezett volna olyan hírközlő szolgálat, amely tudósítást küldhetett volna a Nyugat- és Közép-Európában uralkodó idő­járásról. Ezek után már nyilvánvaló volt annak a szükséges­sége, hogy állandóan működő időjárási szolgálat léte­süljön minden országban, amely az időjárás alakulá­sáról sűrű időközökben tájékoztatást nyújt a többi országok részére, különösen a tőlük keletre eső orszá­gok számára. így lett a szomorú emlékű balaklavai szélvihar a mai meteorológiai szolgálat megalakulásá­nak kiindulópontja. A. L.

Next

/
Oldalképek
Tartalom