Pető Gábor Pál (szerk.): Tudományos breviárium (Budapest, 1971)
Július
Július 30 ■ ■ A világjáró szabólegény A bajai Április 4. téren áll Medgyessy Ferenc szobra, amely földgömbön álló, botot tartó embert, a nagyvilágba induló utazót ábrázol. Ez a szobor Jelky Andrásnak, a város nevezetes fiának emlékét örökíti meg. Jelky 1730. július 30-án született ebben a Duna menti városban. Huszonnégy évvel később, mint egyszerű szabólegény indult el világot látni. Míg a korabeli mesterlegények csak egv-két országban fordultak meg a mestervizsga letételéig, Jelky több földrészen járt — persze más célból: kíváncsisága sarkallta idegen országok és világok bejárására. A bajai szabólegényből lett világutazó élete olyan, mint egy változatos, pergő filmforgatókönyv. Hanauban katonának fogták. Szökése után Hollandiában újra fogságba került, egy Kelet-Indiába készülő hajóra toloncolták. Hajótörést szenvedett, kalózok rabságában sínylődött, sőt rabszolgának is eladták. Előbb Batáviában (a mai Djakartában) telepedett le kiszabadulása után, majd egy évig Ceylon szigetén élt. A holland kormányzóság megbízásából Japánba ment — később ugyanott követ lett. Felesége halála után, 1777-ben visszahajózott Európába, és a következő évben Budára utazott. A hányatott életű világutazó 1783-ban halt meg hazájában. P. B. P.