Pető Gábor Pál (szerk.): Tudományos breviárium (Budapest, 1971)

Július

Július 29

Borbás Vince legtermékenyebb természettudósaink egyike volt, összesen 874 növénytani tudományos dolgozatot és közleményt írt.

A múlt századnak ez a legnagyobb magyar botanikusa Ipolylitkén született 1844. július 29-én. Olyan szegény volt, hogy csak tizenhat éves korában tudott beiratkozni az egri gimnáziumba, 1871-ben azonban már a pesti egyetemen a növénytan tanársegédje. Budapesti tanársága idején Berlinben, Innsbruckban képezte tovább magát, és több kutatóutat szervezett az ország határain belül és kívül. Ezeken az utakon rengeteg növényt gyűjtött és rendszerezett. Értékes herbáriumát a budapesti egyetem növényrendszertani intézetében őrizték, de a második világháborúban nagy része megsemmisült.

Körülbelül kétezer új növényalakot írt le. Megírta Budapest és környéke, Vas és Békés megye flóráját, valamint a Balaton környékének növényeit. Ez utóbbi munkája sok fontos gondolatot tartalmaz; foglalkozik például a szárazföldre került vízinövények átalakulásával és a Dunántúl növény-földrajzi beosztásával.

Híres „Ösmátra-elmélete” szerint a magyar puszták növényvilága sok hasonlóságot mutat a Magyar Középhegység meleg, száraz, mészköves-dolomitos lejtőivel, és nagyrészt onnan származik.

A neves botanikus negyven éven át a hazai flóra

legkiválóbb ismerője volt. Rendszertani művei közül legnagyobb rózsa-monográfiája. Szerénységére jellemző, hogy ennek az 1880-ban megjelent, fontos műnek ezt a címet adta: A magyar birodalom vadontermő rózsái monográfiájának kísérlete.

Sokáig kellett várnia arra, hogy elnyerje a megérdemelt egyetemi katedrát, ötvennyolc éves korában nevezték ki a kolozsvári egyetem professzorává. Ott dolgozott 1905-ben bekövetkezett haláláig. Tanítványai és tisztelői növényeken kívül botanikai folyóiratot neveztek el róla. A Borbásia kiadvány a magyar növény földrajz első mesterére, a példamutató tudósra emlékeztet bennünket.

P. B. P.