Pető Gábor Pál (szerk.): Tudományos breviárium (Budapest, 1971)
Július
Július 21 A nyugtalan mágnestű Hans Christian Oersted dán fizikus, a koppenhágai egyetem tanára 1820. július 21-én keltezett levelében arról értesítette az akkori idők nevezetesebb fizikusait és tudományos társulatait, hogy 1819—1820. évi egyetemi előadásainak demonstrációs kísérletei közben megfigyelte: áramtól átjárt vezető közelében a mágnestű kitér eredeti irányából. Ennek az egyszerű jelenségnek a felismerése fordulópont az elektromosság és mágnesség fejlődésében. A XIX. század elején általában nagyon zavaros nézetek uralkodtak az elektromos és a mágneses „fluidumok” között fellépő erőkről. Oersted megfigyelésével felismerte az elektromágnesség jelenségét. Ennek nyomán Arago (1. február 26-i cikkünket — A szerk.) és Gay-Lussac (1. május 9-i cikkünket — A szerk.) megszerkesztették az első elektromágnest: vasdarab köré vezetéket tekercseltek, és abba áramot vezettek. Ampere (1. június 10-i cikkünket — A szerk.) meghatározta az áramtól átjárt vezető mágneses térerősségének irányát és felfedezte, hogy az egyirányú áramok vonzzák, az ellentétes irányúak pedig taszítják egymást, ö vette észre azt is, hogy egy tekercs, amelyben áram halad, mágnesként viselkedik, és permanens mágnessel vagy egy másik, áramtól átjárt tekerccsel mozgásba hozható. így indult el az elektrodinamika, amelynek elméleti és gyakorlati jelentőségét csak napjainkban tudjuk igazán felbecsülni. Elektromos berendezéseink, műszereink, gépeink, készülékeink nagy része alapjaiban Oersted szerény megfigyelésére vezethető vissza. Oersted 1777-ben született Rudkobingban. Apja gyógyszerész volt, s ő maga is erre a pályára készült. A koppenhágai egyetemen tanult, itt doktorált 22 éves korában. Adjunktus lett az egyetemen, majd rendkívüli, 1817-től pedig rendes tanár. Nemcsak az egyetemi hallgatóknak, hanem a nagyközönségnek, tudóstársainak is szívesen tartott jól szemléltetett fizikai és kémiai előadásokat. A koppenhágai Tudományos Akadémia tagja, majd titkára, később az új Műegyetem igazgatója lett. Szerény tudós volt, akinek több felismerését mások hasznosították, néha a saját nevük alatt, de ő sohasem volt hajlandó prioritási vitákba bocsátkozni. Valójában legszívesebben kémiával foglalkozott, de felfedezései a fizika történetében biztosítottak helyet számára. S. 0.
