Pető Gábor Pál (szerk.): Tudományos breviárium (Budapest, 1971)

Július

Július 19 Az indiánregények, a cowboyfilmek legizgalmasabb részeiben a hős hirtelen előkapja coltját... és a tör­ténet „happy end”-del végződik. A „colt” itt egyszerűen revolvert jelent: ez a szó tehát fogalom, amelyről kevesen tudják, hogy sze­mélynévből vált azzá. Samuel Colt 1814. július 19-én született a Connecticut állambeli (USA) Hartfordban. Gyermekkorában ismerkedett meg a lőfegyverekkel, de vágyai egyelőre nem a satupad, hanem a hajó­fedélzet felé vonzották; 14 éves korában elszökött a szülői háztól, hajósinasnak szegődött egy India felé tartó vitorlásra. Calcuttába tartó útja során, a kor­mánykerék forgását figyelve, gondolta ki a forgódobos fegyvert, a revolvert. („To revolve” az angol nyelv­ben: forgatni, ebből származott a revolver szó. A „pisztoly” szó állítólag az észak-itáliai Pistoja vá­roskától származik, ahol a maroklövőfegyvert, a pisz­tolyt először készítették, de lehet, hogy ez a magya­rázat csak romantikus elképzelés.) A hajóúton a fiatal Colt fából kifaragta a revolver modelljét, amely ma is látható a gyár múzeumában. Hazájában nem ka­pott támogatást, ezért Angliába utazott, ahol szaba­dalmaztatta a revolvert, utána francia szabadalmat is kért. 1835-ben Amerikában is szabadalmaztatta fegyverét, és sikerült 300 000 dollár hitelt szereznie, amivel fegyvergyártó üzemét megindította. Az első 2000 darab revolvert nagy nehezen tudta csak a „ranger”-eknek, a prérijáró csendőröknek eladni. A gyár 1842-ben csődbe jutott. 1847-ben, a mexikói háború hírére a fegyvergyártás óriási üzletté vált. Colt is újból üzembe helyezte kis gyárát. Rövid idő alatt 1000 revolvert adott el az USA lovassága és tengerészet© számára. A háború alatt azután egyik megrendelés a másikat követte. Colt szövetkezett Eli Whitneyvel (1. december 8-i cikkünket — A szerk.), aki megszervezte a tömeg­­gyártást, és a gyúr terjeszkedni kezdett. Később Colt szülővárosában, Hartfordban új gyárat alapí­tott, amelyhez az egymillió dollár alaptőkéjét rész­vények kibocsátásával már könnyen összeszedte. Az amerikai polgárháborúban a „colt” már mind­két oldalon szabványfegyver volt. Később a gyár gépfegyvereket és más automatafegyvereket is gyár­tott. A Colt-gyár ma is működik. Természetesen a kor technikájának megfelelő fegyvereket gyárt. P. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom