Pető Gábor Pál (szerk.): Tudományos breviárium (Budapest, 1971)
Július
július 15 Egy jégbarlang felfedezése Emberemlékezet óta ismerték a vadregényes, meredek sziklafalakkal ékes Sztracenai-völgy közelében egy szikla tövében rejlő, jéggel töltött hasadékot, de senkisem törődött vele! A szomszédos, hatezer lakosú bányásztelepülés, Dobsina lakóit inkább az foglalkoztatta, hogy a vasérc mellett csökkent a kobalt és a nikkel előfordulása is, ráadásul a külföldi érckínálat növekedett. így azután, amikor 1870. július 15-én Buffiny Jenő bányamérnök — Láng Gusztáv honvédhadnagy és Méga Endre városi tisztviselő társaságában — a Jég-lyuk kutatására indult, fel sem figyeltek rá az emberek. Annál nagyobb izgalmat okozott azonban a bejelentés, hogy az északra tekintő hegyoldal gyomrában lépcsőzetesen lefelé haladó, nagy kiterjedésű jégbarlangra bukkantak. A megindult részletes kutatások kiderítették, hogy a triászkori mészkőben kialakult üregek és folyosók óriási jégtömeget tartalmaznak. Az egymásra fagyott rétegek hol sima szürke képet mutattak, hol pedig csapok, oszlopok és alabástromhoz hasonló táblák alakjában tűntek elő. Csakhamar kiderült, hogy Földünk egyik legnagyobb jégbarlangját találták meg a kis expedíció tagjai. Mintegy 9000 m2 kiterjedéséből a jégterület meghaladja a 7000 m2-t, térfogata pedig legalább 125 000 m3. A látvány nem éri el egy cseppkőbarlang szín- és formagazdagságát. Amint a keskeny bejárati lépcsőkön lejut a látogató, gondosan világított, 120 méter hosszú, 60 méter széles és 10 méter magas csarnokban találja magát, ahol egymást érik a jégképződmények. Természetesen mérőműszereket is talál, amelyek regisztrálják, hogy a barlang belsejében télen-nyáron fagypont körüli a hőmérséklet. A nyílás a legmagasabb pont, tehát ha a barlang levegője melegszik, a légáramlás ezt a levegőt valósággal kitaszítja a barlangból, a járatokból, a csarnokokban ezért csak ajég által hűtött, nehezebb levegő maradhat meg. A dobsinai jégbarlangot egyes csehszlovák kutatóintézetek felhasználják bizonyos anyagok hőtűrésének, ellenállóképességének vizsgálatára. Igazi értéke azonban idegenforgalmi jelentőségében van. P. B. P.