Pető Gábor Pál (szerk.): Tudományos breviárium (Budapest, 1971)
Július
Július 7 Georg Simon Ohm nevét az elektromosságtan egyik alaptörvénye és az elektromos ellenállás egysége (az ohm) őrzi. 1789-ben született Erlangenban. Apja lakatos volt. Szerény anyagi körülmények között éltek. A későbbi tudós is a lakatoemesterséget tanulta ki, amikor azonban az apa látta fia gyorsan fejlődő tehetségét, mindent elkövetett, hogy magasabb iskoláztatását biztosítani tudja. Ohm olyan szorgalmasan tanult, hogy már 16 éves korában beiratkozott szülővárosának egyetemére. Matematikával, fizikával foglalkozott, és mint fizikusdoktor hagyta el az egyetemet. Kezdetben kisebb vidéki középiskolákban tanított, de itt nem találta meg a lehetőséget képességeinek kifejtésére. 1826-ban sikerült a berlini katonai iskolához kerülnie, ahol 1833-ig a fizikai tanszéken működött. Számos tudományos eredménye ebből az időszakból származik. Vizsgálatainak java része az akkor kialakulóban levő elektrodinamika körébe tartozik. Legelőször az elektromos vezetőképesség problémáit igyekezett tisztázni. Emellett foglalkozott a termoelemekkel, a galvánelemek telepekké kapcsolásával, az áramelágazásokkal, az áramvezetés mechanizmusával is. Törvénye, amelyet később róla neveztek el, az elektrodinamika alapja. Kimondja, hogy egy áramkörben az áram erőssége egyenesen arányos a feszültséggel, és fordítva arányos az ellenállással. Eredményeit azonban a francia fizikusok, de még a németek jelentős része is vagy kétségbevonta, vagy egyenesen a badarságok közé sorolta. Ez a mellőzés azonban nem csökkentette munkakedvét vagy a tudomány iránti szeretetét. 1833-ban a nürnbergi Politechnikai Intézetben kapott tanszéket, s 1849-ig ott tanított ; akkor a müncheni egyetem rendkívüli, 1852-ben pedig rendes tanárává nevezték ki, de ott már nem sokáig tevékenykedhetett, mert 1854. július 7-én meghalt. Érdekes, hogy öccse, Martin Ohm kezdetben szintén a lakatosmesterséget tanulta, de később — bátyjához hasonlóan — ő is tudományos pályára lépett, és 1824-ben a berlini egyetem matematikaprofesszora lett. Kitűnő matematikai tankönyve annak idején nagy megbecsülésben részesült. 8. O.