Bogdán István: A magyarországi papíripar története 1530-1900 - A magyar könyv (Budapest, 1963)

III. Papirkészítésünk átalakulása papirgyártássá. 1840-1900

zolja, az utóbbit legalább hat évi segédi működéssel. Az ezt megszüntető 1859. évi nyílt parancs már a teljes iparszabadság álláspontjára helyezkedett. Kimondta, hogy bárki bármilyen ipart, szándékának egyszerű bejelentésével szabadon gyakorolhat. A céheket eltörölte, illetve kötelezte őket, hogy ipartársulatokká szervezkedjenek át, az iparengedélyt kapott új iparosnak a társulatba be kellett lépnie.

E rendelettel szemben azonban az iparostársadalom ellenzéki álláspontot foglalt el. Céhes érdekeit összekapcsolta a nemzeti érdekkel. Sőt, a 60-as évek közepe felé, ahogy az önkényuralom valamelyest enyhült, egyes törvényhatóságok e rendeletet törvénytelennek minősítették, és a Klauzál-félét tekintették az utolsó törvényes rendeletnek, vagyis elvileg ismét felélesztették a céheket.

Az ebből keletkező zűrzavaros helyzet indokolta az 1872. évi ipartörvény (VIII. t.c.) létrehozását. A törvény elvileg is megszüntette a céheket. Az 1859. évi nyílt parancs alapján készült, de továbbment annál. Kimondotta a teljes iparszabadságot. Bárki — még a kiskorúakat sem zárta ki -— bármilyen szabadon választott egy vagy több ipart gyakorolhat tetszése szerint, csak be kellett azt jelenteni. Csupán néhány közbiztonsági, közerkölcsi, közegészségi szempontból ellenőrzés nélkül nem hagyható iparral tett kivételt. Megengedte a társulatokba szervezkedést, de nem tette kötelezővé, és e társulatoknak az iparosok érdekeit biztosító hatáskört nem adott. E törvényt, főleg a kisipar elégedetlensége és bizonyos közigazgatási megfontolások miatt 1884-ben megreformálták. Az új ipartörvény (XVII. t.c.) az előzőtől főleg a következőkben tér el. Némileg korlátozta az iparszabadságot, mert bizonyos iparokat képesítéshez kötött. Felsorolván a kivételeket, meghatározta az ipari foglalkozásokat. Kötelezővé tette az ipartestületek létrehozását, amelyeknek bizonyos fokú önrendelkezést adott. A liberális gazdaságpolitika hozta létre 1850-ben a kereskedelmi és iparkamarák megszervezésére vonatkozó kormányrendeletet, amelyen az ezt törvényerőre emelő 1868: VI. t. c. nem sokat változtatott. Ugyancsak az előbbi törekvés eredménye volt az 1863-ban engedélyezett áru- és értéktőzsde.

A felsorolt rendelkezések — szándékuk szerint — inkább csak szabályozták az iparügyet, a kor követelményeinek megfelelően. Az ipar tudatos fejlesztésének szükségességére a kormány csak a nyolcvanas években eszmélt rá, és adta ki az 1881 : XLIV., az 1890 : XII. és az 1899 : XLIX. iparfejlesztő törvénycikkeket. Az ezeket végrehajtó kormányprogramok fő célja a hazai fogyasztás kielégítése, illetve olyan iparvállalatok létesítésének előmozdítása volt, amelyek addig csak kis mennyiségben vagy egyáltalán nem gyártott termékeket állítanak elő.

317