Bogdán István: A magyarországi papíripar története 1530-1900 - A magyar könyv (Budapest, 1963)
II. A magyarországi papírkészítés. 1530-1840
számít, de tágan, az elmondottakat összefoglalóan értelmezve. És nemcsak az akkori társadalomról van szó, hanem a mairól is. Arról van szó hogy a papír az írásbeliségnek eddig legalkalmasabb alapanyaga. És az írás, az irat, az akta, a levél, az újság, a könyv stb. a legfontosabb történeti forrásanyag. A papír őrizte meg a társadalom történetét. A papír időállása szempontjából papírkészítőink jelesen vizsgáztak. Négyszáz éves termékeiken az öregedés alig észrevehető. Persze ez az egyetemes papírkészítés érdeme is — levéltárainkban levő hatszáz éves papírok alig öregedtek —, amely a rongyot alkalmazta nyersanyagnak. Ez viszont papírkészítőink érdemét nem kisebbíti. Feladatukat e szempontból teljesítették. A korszak készárujának vizsgálatánál figyelembe kell venni, hogy abban az időben nem a ma használatos ismertetőjegyek alapján különböztették meg a termékeket, illetve másként nevezték és értelmezték a megnevezést. Röviden : rendszertelenül. Az adatok nem határolódtak el egymástól, egy megnevezésnek több értelme is volt. így pl. a regál alakot is jelentett, de vastagságot is, a médián pedig minőséget is. A fajta megkülönböztetésének alapja hol a készítés, hol a felhasználás szempontja volt, persze összekeveredve. Számolnunk kell a vízjel körüli bizonytalansággal is. Kezdetben ez volt az a megnevezés, amely alakot, minőséget és fajtát is jelentett. (Bizonyos papíroknál még a 18. században is használták, pl. a hollandi Pro Patria vagy a német Adler papírnál) Később az alak, a fajta, a minőség, a vastagság nevének egyike (de rendszerint a többit is jellemezve) lett az írópapír neve. A nyomót és az itatóst mindig megnevezték, de az előbbihez rendszerint még hozzátették az írópapír valamelyik megjelölését is. A 18. századtól kezdve nehezül a helyzet, mert háromféle terminológia alakul ki: 1. a hivataloké: a papírt az iratfajta (oklevél, akta, jegyzőkönyv stb.) szerint nevezték meg; 2. a nyomdáké: hasonlóan egyes kiadvány típusai alapján nevezte meg a papírt, pl. általában bibliapapír, vagy a debreceni nyomdánál a jó nyomó ABC papír; 3. a papírkészítőké: a felhasználási fajtákon belül (de az „író” szót ritkán tették ki, csak a fajta név szerepel) az egyes típusokat és azon belül az altípusokat a korábbi megnevezésekkel már megkülönböztették. A 19. század elején pedig még hozzátették a nagyobb papírmalmok vagy a gyárak nevét is. Pl. fiumei nagy médián posta, kettős velin nyomó. Persze az nyilvánvaló, hogy ugyanezt a papírt egy másik forrás másként nevezi meg elhagy vagy hozzátesz, de a sorrendet bizonyosan megcseréli. Az elnevezéseknél tehát nehéz a rendszert felfedezni, és még nehezebb az azonosságokat megállapítani. 254
