Bogdán István: A magyarországi papíripar története 1530-1900 - A magyar könyv (Budapest, 1963)
II. A magyarországi papírkészítés. 1530-1840
közöttük kivételesen olyan is, aki még a nevét sem tudja leírni, keresztet tesz. A mesterek általában írástudók, többnyire németül írnak, van aki latinul (1. 12. á.) — a hazai hivatalos nyelveken —, de sokan magyarul is. Írásuk a nehézkes betűvezetéstől a gyakorlott tollforgató határozott, jellegzetes szarkalábjáig változik. Nem egységes fogalmazási képességük sem. A döcögős szókapcsolástól a hivatalos stílus egyszerűbb körmondatáig színeződik fogalmazásuk. De általában megérzik rajtuk, hogy az írás náluk inkább ünnepi, mint köznapi cselekedet — természetesen figyelembe véve a korviszonyokat és azt, hogy egy-egy hivatalos beadvány, levél nem az a műfaj, amelyen ez pontosan lemérhető. A 18/19. század fordulójától azonban határozott fejlődés tapasztalható. Az udvari rendelkezésekre beadott válaszok többsége jó megfigyelésről tanúskodik: nemcsak a mindennapi tapasztalatra és a rendelet ellentmondásaira, hanem az egyes pontok végrehajtásánál várható következményekre is felhívják a figyelmet. A földesúri malmok vezetéséhez kapcsolódó ügyekből megállapítható a mesterek szervezőképessége, üzleti készsége. A papírkészítéshez fejlett kézügyesség kellett, amely külföldön a kezdeti időkben a vízjel huzaljának hajlítgatásában is megnyilvánulhatott. — Hazánkban azonban nem ők készítették, legfeljebb tervezték. E szempontból vegyes a tapasztalat — mint az írásnál, fogalmazásnál —, a primitív ábrázolástól a művészi kifejezésig változik az eredmény. Vagy ha kivételesen mégis sajátkezű az előállítás, csak gépies cselekedet: az előző vízjel szolgai másolása. Mint a legtöbb mesterember, legénykorának vándorlása alatt a papírkészítő is bizonyos világismeretet és élettapasztalatot szerzett. Mester korában azonban, helyhez kötötten, a falu háta mögött működve, nem fejlődhetett tovább — ellentétben pl. a városban dolgozó nyomdásszal. Van azonban itt is kivétel. Néhány szóval meg kell emlékeznünk nemzeti érzésükről is, ami a 18. századtól kezdődően a rongygyűjtés és a jó papír készítésének kérdésében — tehát kereskedelmi és ipari vonalon — Ausztriával szemben sokszor megnyilvánult. A leghatározottabban képviselik a magyar érdeket, nemegyszer a kellemetlen következményeket is vállalva. Álláspontjuk korszakunk végéig egységes és töretlen. Gazdasági harcuk nemzeti érdeket szolgált, s ha kis területen és kevés eredménnyel is, de ezen a vonalon is hozzájárult fejlődésünkhöz. A kérdés vizsgálatakor azonban figyelembe kell vennünk azt, hogy a papírkészítés bizonyos értelemben nemzetközi mesterség volt. Egyrészt 127
