Takács Pál et al.: A szénkémiai kutatások magyar úttörői - Kőszén és kőolaj anyagismereti monográfia sorozat 4. (Budapest, 1970)
2. Schlattner Jenő: Dr. Romwalter Alfréd (1890–1954)
Ugyancsak így került sor Seidenschnttr professzor és Romwalter professzor levélváltása után a freibergi intézet munkájának tanulmányozására, miután ott ugyancsak nyomás és katalizátor nélkül, folytonos üzemben kísérlezetek, amikor a középnémet barnaszénből nyert kátránynak mintegy 30%-át dolgozták fel ezen a módon. A sok telítetlen szénhidrogént tartalmazó és kénvegyületekben dús gázbenzint rafinálva Romwalter professzor lassú és nehéz munkáról ír egyik munkatársának és felveti a kérdést, hogy vajon mit érne el az amerikai vagy német kutató, ha ennyire kevés segítséggel kellene az eredményt kihoznia, mint a magyar kutatónak (1930 !). A hasonló munkán dolgozó német intézet 50—70 kutatóval és jelentékeny munkáslétszámmal dolgozik. Ezek eljárásukban szerves oldószerekkel hidegfrakcionálás útján keresték a megoldást. A dorogi gázbenzin rafinálásának maradéktalan megoldását végre is Varga professzor nyomás alatti katalizátoros hidrogénezése eredményezte, amikor jó minőségű, nagy oktánszámú üzemanyaggá sikerült ezt a rendkívül nehezen kezelhető anyagot formálni. Romwalter professzornak külföldi szakértői munkákban (Omgas, Dellwik—Fleischer, Auerkonzern, utóbbinak a Rotterdam melletti Pernis-i kísérleti telepén) az a törekvése, hogy ezen az úton megnyíljanak a hazai gázgyárak kapui a magyar barnakőszenek felhasználására. Dellwik — Fleischer-éknél részt vett az Omgas berendezés megtervezésében, amihez a magyar barnakőszenek városi gázra való feldolgozásának reménye fűződött. így az általunk ez időben kidolgozás alatt álló eljárások mellett — melyek a dorogi barnakőszénből a brikettkoksz és szénbenzin előállítását célozták — a városi gáz előállítása is szeme előtt lebegett. A hazai kőszenek feldolgozása iránti lelkesedés diktálta azokat a sorokat, melyeket Romwalter 1931-ben egyik levelében írt: „Nekünk itt nagyfontosságú szerepet juttatott a sors, és ha eddig több is volt a vesződtség, mint az öröm, mégis csak regényesen szép ez az egész dolog.” 1931-ben foglalkoztak a félkoksz hamujának a csökkentésével, és ebben együttműködtek Finkey professzorral, amikor a félkoksz eredeti 14,8%-ot kitevő hamuját mindössze 7,7% veszteséggel 10,9%-ra sikerült leszállítani. A felszabadulás utáni időkben az elektromos kemencék elektród gyártásához, az alumíniumipar, a karbid és ferroszilícium gyártás részére egyre nagyobb mennyiségű hamuszegény szén és koksz anyagot igényeltek. Romwalter aktívan részt vesz a munkában és Tarján meg Lányi professzorokkal ér el eredményeket. Romwalter a hamu csökkentésére a meszes-pirites kőszeneket salétromsavval kezeli, és 1% alatti hamutartalmat ér el a dorogi kőszénnél [75]. Már 1932-ben megkezdtük üzemi méretű kísérleteinket külföldi kőszenekkel Dorogon. Így a Katowice környéki Pless-féle lengyel bányák nem sülő fekete kőszenével a Wolfsegg—Traunthaler Kohlenwerk A. G. osztrák bánya fiatalkorú lignitjével, majd a jugoszláviai trbovljei (Trifail) eocénkorú kőszenével. Ez utóbbit és a későbbi bolgár érdeklődést félbeszakítja a második világháború. Mindezeknél a kísérleteknél Romwalter professzor látja el a vizsgálatokhoz szükséges szénkémiai vonatkozású elméleti munkákat. Külföldi szakértői munkájaként 1933-ban Bécsbe 71
