Takács Pál et al.: A szénkémiai kutatások magyar úttörői - Kőszén és kőolaj anyagismereti monográfia sorozat 4. (Budapest, 1970)
1. A szénkémia fejlődése hazánkban a felszabadulásig
Ezt azonban megelőzték a lepárlás és az energiatermelés összekapcsolását célzó javaslatok és elgondolások, ugyanis a félkoksz hasznosítása kézenfekvőnek látszott egy, a tüzelőrostélyok elé épített lepárló akna alkalmazásával, melynek izzó félkokszát közvetlenül a rostélyra adagolják. Ezt az elgondolást nálunk 1917. augusztus 4-én jelentette be Lengyel Mór Berendezés ásványszenek rostélyon való eltüzelésénél melléktermények nyerésére címmel, mely berendezés különösen nehezen gyulladó dél-nógrádi szeneknél több alkalommal is kivitelre került [102]. E bejelentés azért is érdekes, mert a Julius Pintsch A. G. hasonló célú berendezésre 1917. december 12-i elsőbbséggel, tehát későbben kapta meg a német szabadalmat.* Lengyel Mór találmányának továbbfejlesztett formáját Koller Károly - lyal közösen 1927-ben szabadalmaztatta [103]. Az előbbi berendezések pormentes diószén lepárlására épültek, míg a Schlattner Jenő „Tüzelés” c. találmánya alapján készült és első ízben Dorogon megvalósított ún. előkátránytalanító berendezés már aprószén feldolgozására is alkalmas volt [171]. A húszas években a magyar kutatók figyelme az előkátránytalanítás mellett, ill. ahelyett az önálló lepárló berendezések megvalósítása felé fordul. Egymásután jelenti be Széki J. és Albel E., Schlattner J., Széki J., Romwalter A. és Móry B. kemencékre és eljárásokra vonatkozó szabadalmaikat [134, 135, 168, 197 —199]. Ezek közül a magyar találmányok közül ipari méretben a Schlattner- és Széki-kemencék 1928-ban és 1933- ban épülnek fel előbb, egy majd négy vagon napi teljesítményre. A Schlattner-kemence továbbfejlesztésére szabadalmakat jelentenek be 1935. január 19-i elsőséggel [169], és ezzel az új típusú kemencével Dorogon 1936-ban már napi 24 vagon teljesítményű telep volt üzemben, melyben aprószemcsés barnakőszenet dolgoztak fel, és az aprószemcsés félkokszból lágy szurokkal kötött brikettet a Széki-kemencékben ismételten lepárolták, s így egy füst- és koromképződés nélkül tüzelhető, nagy fűtőértékű darabos háztartási tüzelőanyagot nyertek. A Schlattner által kidolgozott eljárásról Varga J. és Zemplén G. professzorok adtak szakértői véleményt, és ezzel jelentősen hozzájárultak a telep létesítéséhez. A hazai köztük a dorogi eocén-oligocén-korú szeneink lepárlásának szükségességét az első világháborút követő gazdasági viszonyok vetették fel. Ekkor ugyanis elsősorban a pormentes, darabos szénfajtákat igényelte a piac, míg az aprószenet országszerte 10 000 vagonszámra dobták a készletre. A dorogi telep megvalósításánál a kitűzött cél az volt, hogy a háztartási tüzelésre nem használható aprószenet nemesebb formában, azonban a könnyű begyulladáshoz előnyös, a gázkoksznál nagyobb (6 — 8%-os) illótartalommal hozhassák forgalomba, és a többi terméket is jó kihozatallal nyerjék ki. Ezeknek a követelményeknek megfelelő kemencéket és eljárást hosszú rendszeres kutató munkával fejlesztették ki. A technológia két legfontosabb berendezését — a szárított aprószén lepárlására szolgáló Schlattner-kemencét, valamint a félkokszporból 10% * 339.729. sz. német szabadalom. 20
