Dercsényi Balázs: Árkay Aladár - Architektúra (Budapest, 1967)
Kora
alkalmazták, ami lényegében még historizálás. A másik csoport — Kós Károly és barátai — Kalotaszeg környékére látogattak el, és az ottani népi építészetet kutatták; majd később munkáikon alkalmazták formáit. A csoport tagjai közül Jánszky Béla, Zrumeczky Dezső, Györgyi Dénes és Mende Valér emelkedik ki. Számos jelentős alkotás fűződik nevükhöz: Györgyi Dénes városmajori, Zrumeczky szemlőhegyi iskolája, Kós és Zrumeczky állatkerti épületei és óbudai református paplaka, Kós Károly és Jánszky Béla zebegényi temploma említésre méltó ezek közül. A csoport az első világháború kitöréséig játszott jelentős szerepet, később kiütköztek alapvető ellentmondásai, melyek a népi építészet elsősorban formai elemeinek alkalmazásából eredtek. A premodern építészet harmadik, számunkra jelentős iránya az ún. tárgyilagos irányzat. A századforduló után alakult ki az angol lakásépítkezések hatására. Gyökerei messzire nyúlnak: a szigetország építészetében a XIX. század második felében megjelennek olyan törekvések, melyek igyekeznek a neogótikus építészetet felszámolni, mivel az új életformát szolgáló épületek kialakításánál nem lehetett semmiféle historizáló stílust eredményesen alkalmazni. Újfajta építészet alakul ki, mely a lakóházak, lakótelepek megújulását hozza magával. Az új lakásokat nagy gonddal alakítják ki a tervezők: jól funkcionáló belső tereket hoznak létre, melyekben otthonosság, kényelem uralkodik. Külső megjelenésükben ezek az épületek lényegesen egyszerűbbek, mert funkciójuk miatt befelé forduló lakóházak. Ez az építészet Magyarországon is hatott: Árkay Aladár a Kis-Svábhegy lejtőjére néhány házból álló lakótelepet épít, felhasználva e tárgyilagos építészet külföldi eredményeit. A bevezetőben jelzett irodalmi, zenei és képzőművészeti stílusváltással párhuzamosan tehát az építészetben is jelentkezik egyfajta megújulás, melyet a népi építészet kutatásával és formakincsének felhasználásával, illetve homlokzati megoldásainak alkalmazásával jellemezhetünk. Az építészeti válság megszüntetésére való törekvés több építész életpályáján kimutatható. Ez alkalommal egy olyan egyéniség útjának megrajzolására] teszünk kísérletet, aki látta és a gazdasági kötöttségek mérlegelése mellett megkísérelte az új igények kielégítését, az új technikai lehetőségek felhasználását, azok művészi konzekvenciájának levonását. Árkay Aladár vérbeli architektus; életútja jól példázza, hogy a XX. századi építészetnek — szemben a gazdaságilag kevésbé kötött irodalommal és festészettel — ]csak milyen zsákutcákon, kerülő utakon keresztül lehetett céljait elérnie. Árkay életműve arra is jó példa, hogy az Osztrák —Magyar Monarchia, majd az első világháború utáni Magyarország keretein belül éppen az általános szellemi magatartás, a gazdasági eszközök fogyatékossága miatt egy építész — még ha látja is a helyes utat — aligha tudja elképzeléseit egyedül megvalósítani. Árkay is akkor léphetett az új építészet útjára, amikor a külföldi kezdeményezések módot adtak arra, hogy az újat kívánó szellemi réteg mellé álljon, támogassa, elfogadtassa törekvéseit. Életművének értékét csak emeli, hogy azon a területen mozdította elő az új építészet ügyét, amely évezredes hagyományainál fogva a legkonzervatívabb volt: az egyházi architektúrában. 8