Conrad, Walter: A távolbalátás - Élet és Tudomány kiskönyvtár 23. (Budapest, 1962)

A televízióadó szeme

Az íkonoszkóp, bármilyen mechanikai letapogatási eljárásnál érzékenyebb. Ennek mindenekelőtt az az oka, hogy itt (ugyanúgy, mint minden más elektronikus felvevőberendezésnél) az „elraktározási elv” nyer alkalmazást: a Nipkov-tárcsánál minden egyes képpontról csak az alatt az igen rövid időszakasz alatt éri fény a fotocellát, melynek folyamán lyuk van a képpont előtt. Az ikonoszkópban ellenben mindegyik parányi részecske tartósan ki van téve a fény hatásának. Ennek megfelelően több elektron szabadul fel és nagyobb elektromos töltés raktározódik el, amely minden alkalommal, valahányszor a letapogató elektronsugár elhalad a képpont előtt, „lökésszerűen” kiegyenlítődik.

Gyakran megtörténik, hogy az ikonoszkóp túlbuzgó: nemcsak a fény, hanem a letapogató sugár becsapódó elektronjai is kitaszíthatnak elektröhokat a mozaikpontokból. Ezek a „szekundér elektronok” nem mindig érik el a gyűjtő elektródát, hanem ívben a szomszédos mozaikpontra repülnek, s megváltoztatják annak töltését. A töltéskép ennek következtében meghamisítódik, s a televízió nézőjének bosszúságára olyan foltok és felhők jelennek meg a képernyőn, amelyek a valóságban egyáltalán nem szerepeltek a képen.

Ezenkívül még más fogyatékosságai is voltak az ikonoszkópnak, de mindamellett nagy lépést jelentett előre. A televízió végre megszabadult attól a béklyótól, hogy a felvételek állandóan vakítóan kivilágított stúdióban folyjanak, és lehetővé váltak a szabadtéri felvételek. Eleinte senkit sem zavart, hogy az első televízió-felvevők majdnem elérték egy kisebbfajta csillagászati távcső méreteit és állandóan négyöt technikust foglalkoztattak.

Az idők folyamán számos olyan képfelvevő csövet készítettek, amelyek éppen az ikonoszkópnál oly zavaró szekundér elektronokat használtak fel ahhoz, hogy növeljék a kamera érzékenységét.

68