Conrad, Walter: A távolbalátás - Élet és Tudomány kiskönyvtár 23. (Budapest, 1962)

Tulajdonképpen két vevőről van szó

elektronsugár egyelőre egy tapodtat sem mozdul a képernyő egyik pontjáról. Ezzel nem érnénk serpmit. Emellett a világítóanyag is csakhamar elégne az elektronok becsapódási helyén.

Tudjuk, mi hiányzik még: arra van szükség, hogy az elektronsugár (a Wehnelt-hengeren végbemenő J fény erősség-vezérléstől függetlenül) sorról sorra végighaladjon a képernyőn. Mihelyt elérte lent a legutolsó pontot, vissza kell ugrania a kiindulópontra, és meg kell kezdenie a következő képet. Nehezíti a dolgot, hogy írás közben mindig ki kell hagyni egy sort, mert ma már majdnem minden televízió a sorátugró eljárással dolgozik. Két „részkép” jön létre, amelyeknek pontosan egymásba kell illemük.

Az elektronsugár oldalirányú mozgását az eltérítő rendszeren keresztül menő „fűrészfog-áram” biztosítja. Ez az áram a televízióvevő készülék eltérítő fokozataiban keletkezik, oly módon, hogy a „sor eltérítő rész” a vízszintes, a „kép eltérítő rész” pedig a függőleges mozgásról gondoskodik.

Mint már többször említettük, döntő jelentőségű a televízióvevő készülék működése szempontjából, hogy a kép felbontása az adóban és a kép összeállítása a vevőben teljesen egyöntetűen haladjon. Nem a televízió az első olyan terület, ahol ez a szinkronizálás gondot okoz a technikusoknak: például Közép-Európa valamennyi órájának tulajdonképpen minden pillanatban egyforma időt kellene mutatnia. Ez volna az igazi szinkronizmus, hiszen a szó eredeti jelentése " nem egyéb, mint egyidejűség. És most legyen szíves tegye le egy pillanatra ezt a könyvet a kezéből, és ellenőrizze a lakásában levő órákat. Tapasztalni fogja, hogy aligha lehet egyöntetűségről beszélni. Rendkívül bonyolult feladat az, hogy nagyszámú órát — például valamennyi pályaudvari órát — egyöntetűen járassanak, s e probléma valóban kifogástalan megoldásához jó adag éleselméjűségre volt szükség.

A televíziónál az adó és a vevő közötti egyöntetű

Cl