Kubinszky Mihály: Adolf Loos - Architektúra (Budapest, 1967)

De akárhogy is erőltette meg magát, mindig ugyanolyan régi nyereg került ki a keze alól. Felkereste tehát ismét a professzort, aki felkiáltott: Látja, ez a sikertelen kísérletezés mutatja, hogy magának nincs fantáziája. De majd holnapig tervezünk magának tanítványaimmal modern nyerget. S másnap a nyergesmester elé tett negyvenkilenc modern tervet. Ezek olyan hangulatosak voltak, hogy a Studio-ba kívánkoztak. A mester megdöbbenve nézte a terveket, majd megszólalt: Professzor Úr, ha én olyan keveset értenék a lóhoz, lovagláshoz és a bőrművességhez, mint maguk, bizonyára én is rendelkeznék a maguk fantáziájával. S hazament, hogy nyugodt lelkiismerettel készítse tovább megszokott nyergeit.

Gondolatait így folytatja: Ne adjuk ki pénzünket olyan dolgokra, melyek miatt már három év múlva mérgelődnünk kell. A tárgyak, melyek a mesteri, alkotó jelleget hordják magukon, értéküket meg fogják tartani. A szecessziós ornamentikával díszített tárgyakat vissza kell utasítanunk. Nem azért tetszenek az embernek, mert érzelmeinek megfelelnek, hanem azért, mert megkísérelték azt az irányzatot vele elfogadtatni. Kerámiát nem lehet rajzasztalon tervezni: itt a körző pontossága, ott a kemence tüze, a létrejövés misztériuma alkot, a kettőt egy világ választja el egymástól.

Aki vívni akar, annak nem eíég arról olvasnia; aki vívni akar, maga ragadjon kardot. Otthonát is mindenki maga alakítsa ki, ne hagyatkozzék arra, hogy ,,modern” művészek saját ízléstelenségükkel szállodaszobává vagy lakáskarikatúrává alacsonyítsák. Az új művészek azt hangoztatják, hogy az otthont mindenkinek egyéniségéhez idomítják. ,,Hazudnak” — írja.

„Mindig csak azok részére írok, akik modern érzületűek” — jelenti ki egyik írásában. Akik a világrendnek hálásak azért, hogy most élhetnek. Nem azok részére, akik a reneszánsz és rokokó utáni vágyban élnek. „Az ilyenek kedvelik a tintatartót, melyen najádok fürdenek két sziklaszirt körül: az egyikben tinta, a másikban szóróhomok. A hamutartón egy hastáncosnő terül el előttetek, orrlyukába üríthetitek szivarotok hamuját. A tükröt egy meztelen női alak tartja.” — „S miután ezt nem találtam jónak, kikiáltottak a művészet ellenségének. Felszólítottak, hogy állítsak ki a szecesszióban. Erre hajlandó vagyok, ha előbb kiűzik a kereskedőket a templomból. A kereskedőket? Nem, a művészet prostituáltjait.”

Az ipar viszonyainak javulását, a kultúra és az ízlés emelkedését Loos nem várja mástól, csak a dolgozó, alkotó embertől. A műhely emberének nem segíthet ebben senki, csak saját maga. Túl soká állt az építészek és rajzolók gyámsága alatt, ezért bátortalanná és ijedtté vált. „Mesterek, segédek és tanulók, szál íjatok magatokba!”

A divatos lakberendezések, szecessziós bútorok és az „alkalmazott művészet” elleni támadásokkal hadba vonul a Deutscher Werkbund ellen is. Hermann Muthesius — akiről egyébként Loos elismerőleg nyilatkozik — írásaiban tisztázta a Werkbund kettős célkitűzését: a minőségi munka és a korszak stílusának megteremtése. Loos szerint ez egy és ugyanaz, mert mindenki, aki jól dolgozik, úgyis az új stílusban alkot. A Werkbund — szerinte —, hogy létét igazolja, azt meséli: művészetet visz az iparba. Ezt ugyanis a kézműves iparosnak meg kellett magyarázni, mert nem tudta: túl modern volt ehhez. „Közös kultúra közös formákat alkot.” Hogy lehet akkor, hogy van de Velde formái merően eltérnek Josef Hoffmann formáitól? A németek most nem tudják, hogy melyik „kultúrát” válasz