Czére Béla: A vasút története (Budapest, 1989)
A vasút győzelme - 8. Kocsik és vonatok
85. kép. Magyarországi vasúti postakocsi 1873-ból A régi pályaudvari vendéglők sajátos hangulatáról, mozgalmasságáról számos író adott érzékletes képet. Krúdy Gyula (1878 1933) „A vén szamár születésnapja” című elbeszélésében (1933) így írja le a pályaudvart egy vidéki társaság éjszakai lumpolásának végén: „[...] a vasúti állomás restaurációjába, az úgynevezett .resti'-be mentünk, ahol a korán reggel induló vonatok miatt már hajnalban kezdődik az élet. talpon van a szakácsné, hogy zónapörkölttel, gulyással, savanyú tüdővel szolgáljon a vendégeknek [...] Jönnekmennek az utasok, egyik szalad a bátyújával, a másik komótosan lépeget, mintha szerződése volna a masinisztával, hogy okvetlenül megvárja. Különösen az asszonyok bolondok mindenféle elutazáskor. Futnak szegények, már félórával előbb, mielőtt a vonat elindulna [...]” De változás következett be az elmúlt fél évszázad alatt a hálókocsi-forgalomban is. Csak az idegenforgalom világméretű fellendülésének köszönhető, hogy a repülés korszakában a hálókocsikat ma is körülbelül annyian veszik igénybe, mint évtizedekkel ezelőtt. De amíg ez a közönség korábban az utasok jelentős hányadát tette ki, ma csak egy kis töredéke. Napjaink nagyobb távolságra utazó takarékos turistái viszont előszeretettel használják az egyszerűbb, olcsóbb, kevesebb kényelmet, de alvási lehetőséget nyújtó fékváheíves kocsikat. A személyszállításhoz, illetve a személyszállító vonatok forgalmához kapcsolódóan említést érdemelnek a kalauz- (poggyász-)kocsik is. Az utasok a személykocsikba csak korlátozott mennyiségű kézipogygyászt vihettek be; külön feladott útipoggyászaikat, valamint az expresszárut a kalauzkocsiban továbbították. Itt volt a vonatvezetö szolgálati helye is. A kalauzkocsik külső megjelenése általában hasonlított a vasúttársaság egyéb személykocsijaihoz. Ez a rendszer lényegében mindmáig megmaradt, noha a vasutak takarékossági okokból igyekeztek a külön kalauzkocsik futtatását, ahol csak lehet, megtakarítani. Egyébként az utazási szokások változása a pogygyászforgalmat is befolyásolta: a régi luxusvonatok utasai hatalmas kofferekkel utaztak, míg a mai ember többnyire csak a legszükségesebb holmikat viszi magával, és azt is kézipoggyászként. Hasonlóan visszaszorulóban van a vasúti postakocsik forgalma is. Amikor a vasúthálózatok kiépültek, 8.11. ábra. A „Rheingold" (A Rajna kincse), a német vasutak híres expresszvonata a 30- as évekből, az első Trans- Europ-Express (TEE) 178