Czére Béla: A vasút története (Budapest, 1989)
Új közlekedési eszköz születik - 2. A lóvasutak
I 1.15. ábra. Az ökörfejü sín 1.16. ábra. A háromfejü sín és leerősítésének terve 1.17. ábra. Stevens szélestalpú, gombafejei sínje 1.18. ábra. Vignoles sínje A kettősfejü sín-megoldásra is rálicitált egy Mathias Demmer nevű német feltaláló, aki 1878-ban háromfejü sínre (1.16. ábra) kapott szabadalmat, amely hite szerint - háromszor is fektethető lett volna. Nincs adat rá. hogy ezt a különös sínformát valaha A sokféle próbálkozás közül végül is egy olyan megoldás került ki győztesen, amely a sín és a nyomkarimás kerék együttműködését a legjobban biztosítja. egyben a vasanyaggal is takarékosan bánik. Ennek a ma is legáltalánosabban használt sínformának erősebb feje. vékony gerince és — szemben a Jessop-féle gombafejű sínnel — széles talpa van. A sínforma ősét 1830-ban az amerikai Robert Livingston Stevens (1787 - 1856) alakította ki, aki egy angol hengerműben készíttette el sínjeit (1.17. ábra), melyek méterenként 28.8 kg-osak voltak, és egyszerűen, sínszegekkel lehetett a talpfára erősíteni őket. 1836-ban az angol Vignoles (Charles Blacker, 1793—1875) — akinek a nevéhez fűzte, nem éppen jogosan, az utókor a találmányt némileg változtatott a konstrukción (1.18. ábra). E sínforma mai utódai jobban hasonlítanak az eredeti Stevens-féle formához, mégis Európában mindenütt „vinyol” síneknek nevezték el őket. 2. A LÓVASUTAK A vaspálya évszázados kialakulása során a mozgatóerő — mint láttuk — csak az emberi vagy állati izomerő volt. A vaspálya így is sokat segített: megsokszorozta a teljesítményeket, egy új. sokat ígérő technikát fejlesztett ki a szárazföldi közlekedésben. A 18. század végén, a 19. század elején az angol bányákban és öntödékben ahol különösen nagy tömegek mozgatására volt szükség — a vaspályák egészen megszokott, jól bevált berendezések voltak. Feljegyezték, hogy 1822-ben Angliában már mintegy 400 mérföld (kb. 640 km) hosszú vaspálya volt üzemben, ebből 100 mérföld a föld alatt, a bányákban. A felszíni vaspályák és a lovak vontatta vagonok azonban a 18. század végéig csak az áruszállítást szolgálták, s ezen belül is lényegében belső üzemi szállítást teljesítettek a bányák, vasgyárak területén, illetve a nem túl távol fekvő rakodókhoz, kikötőkhöz, telephelyekhez. így például egyedül a derbyi vasmüveknél, Coalbrookdale-ben 20 mérföld hosszú lóvontatású vaspálya volt üzemben. Lassan megérlelődött azonban az a gondolat, hogy a vaspályák előnyeit szélesebb körben is hasznosítani lehetne. A közúti bérfuvarozás, a hajófuvarozás mintájára közforgalmú lóvasút építésére az első lépéseket az 1800-as évek legelején tették meg. A közforgalmú közlekedés ebben az időben - - mint más országokban - Angliában is postakocsikkal és belvízi hajókkal bonyolódott le. A postakocsin való utazás körülményeire fényt vet egy érdekes 17. századbeli falragasz, amely London lakosainak a következőket hozza tudomására: „Felhívatik a figyelme azon személyeknek,.akik Londonból Yorkba vagy Yorkból Londonba kívánnak utazni, 4. kép. Angol gyorsposta a 18. sz. végén 14
