Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)
III. Társadalom és nemzetiség
kosságát növelik, hanem a felszabadult terület városaiét. Ekkor kap számos városunk: Buda, Pest, Pécs, Székesfehérvár, Szeged, Arad, Szabadka, Temesvár, Újvidék stb. német eredetű iparos lakosságot. Buda és Pest német beköltözői a vár helyreállítására Ausztriából érkező kőmívesek és ácsok, továbbá a hadsereg élelmiszer-iparosai voltak. A városokba érkező németek különböző helyekről jöttek. A Pécsre érkezők között (1685—1898) voltak bajorok, stájerek, a német birodalomból, az osztrák örökös tartományokból és Európa más részeiből. Szegednek mintegy 500 főnyi német lakossága legalább 20 német birodalmi és 7 osztrák tartományból jött össze. A bécsi kormány igyekezett elősegíteni különböző kedvezményekkel a német iparosoknak a magyar városokba költözését. Mária Terézia 1774-i rendeleté értelmében azok az idegen kézművesek, akik mesterségüket a hazaiaknál jobban értik és ahol ezekből kevés van, mind városi polgárjogot, mind a mesteri rangot ingyen nyerjék el és 3 évig minden megterheléstől mentesek legyenek. Savoyai Jenő 1718-i rendelete értelmében Temesvárott a várba csak katolikus németet lehetett befogadni. így kerülnek számos magyar városba, pl. a XVIII. században Pápára is német iparosok. A Bácskában, Bánátban és Dunántúlon végzett telepítések állandóan táplálták a városok német lakosságát és egyeseknek, így Temesvárnak, Versecnek, Fehértemplomnak német jelleget adtak. Német szó, német divat lesz otthonossá egyes városokban. Bizonyos iparágaknak megvoltak a maguk külön német céhei. Az elkülönülés a településmódban is kifejezésre jutott. Nemcsak német városrészek és német utcák voltak, hanem egyes helyeken közigazgatásilag is szétvált a németség és magyarság. A telepítések során érkezett német csoportok sorsa a városokban a beolvadás, a magyarságba való felszívódás lett. A kisebb lélekszám és a tradícióhiány miatt nem tudtak ellenállni a magyar környezet beolvasztó erejének. Hiányzott belőlük az erdélyi és szepesi szászoknál meglevő, évszázadok alakította német népi öntudat. Magyarosodásuk nem volt egyforma ütemű és egyformán tudatos. Hatással volt rájuk a városi nemesség úri életmódja. A hasonulás eleinte csak külsőségekben, magyar tánc, magyar ruha jut kifejezésre és nem jutott tovább a lokálpatriotizmusnál. Tiszta magyar környezetben, mint Székesfehérvárott, Győrött, Pécsett, Szegeden stb. a beolvadás észrevétlenül és nyomtalanul megy végbe. Legközvetlenebbül érte a német polgárságot a magyarosodás sodra Pesten. A vidéki kisebb városokban a beolvadás lassúbb volt és a magyarosodás felszínesebb. A reformkor második német nemzedékének magyarosodásában politikai tényezők is szerepelnek. 1848 körül a forradalom és szabadságharc mámorában nem ritkák a magyarságért hevülő és a németséget megtagadó megnyilatkozások. Az abszolutizmus ével alatt azonban a magyarságért való hevülés csökken és lelassul a megindult nyelvi beolvadási folyamat is, amihez nem kis mértékben járult hozzá a Bachkorszak német közigazgatása. A dualizmus korának német polgársága még összetettebb. Eredetét és hagyományait tekintve három csoportba sorolható. Törzsét a hazai németség történelmi rétege, a Szepesség és az erdélyi szász városok polgári lakossága alkotja. A második csoportba a szabadságharc leverése után bevándorolt katonatisztek, beamterek és földbirtokosok leszármazói tartoznak, akiket mi sem tartott vissza a magyar környezetbe való beolvadástól. A harmadik csoportot a dunántúli és újvidéki, ún. sváb települési terület kisvárosainak lakossága alkotja. Ez utóbbiaknál a beolvadási készséget az érvényesülés és a tár-
