Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)
III. Társadalom és nemzetiség
közép- és szakiskolákat elsősorban a városi lakosság gyermekei látogatták és érezhették azoknak magyarosító hatását. A városok másnyelvű származású ipari- és gyárimunkás rétege sem vonhatta ki magát az elmagyarosodás alól. Ezen kívül számos más tényező is táplálta az asszimilációt, amely a városok különböző eredetű rétegének keveredésével eljutott a vérbeli rokonsági kapcsolatokig. Az asszimiláció fő helyei a városok voltak, amelyekben az eltérő feltételek szerint természetesen a magyarosodás mértéke is különböző volt. Az e korból származó hivatalos öszszeírásaink számos jellemző adatot tartalmaznak városaink magyarosodására és az asszimiláció mértékére. Ez adatok szerint 1830-tól 1880-ig fokozatosan emelkedett a magyarság arányszáma. 1880-ban a törvényhatósági és rendezett tanácsú városok összlakosságának közel háromnegyede, 72,5% vallotta magát magyarnak és ez a szám 1910-re 76,6%-ra emelkedett. Az első világháború küszöbén már jelentéktelen volt a nem magyar többségű város Magyarországon. A másnyelvű népek között számarányánál fogva a német áll első helyen városaink lakosságában. Már a korai Árpád-korban találkozunk városainkban német polgári lakossággal. Az első német kolonizáció időszaka a XIII. század. Mezővárosaink hospes-lakossága a XIV. századig német jellegű. A középkorban két típusa van a német várostelepülésnek: a szepesi város és az erdélyi szász város. E települési területen kívül más városban is találkozunk több-kevesebb német polgári lakossággal. Az erdélyi szász városok széki központokból fejlődtek ipari és kereskedő városokká. Önkormányzatuk, hagyományaik, a magyar királyoktól nyert kiváltságaik és a szász egyetem (universitas Saxonum) nevezetű összefogó szerv nagyra növelték 86 a szász nemzeti öntudatot. Nagyszeben, Beszterce, Brassó, Segesvár, Medgyes, Szászsebes, Szászváros stb. lakossága csaknem kizárólag szász volt. E városok más nemzetiségűt nem szívesen fogadtak be falaik közé. Erdély más városainak is volt szász lakossága. Kolozsvár a szász betelepítés előtt magyar, utána vegyes lakosságú, a XIV. században szász jellege volt. Zsigmond emelte királyi városi rangra és csak Mátyás idejében kezdődik az elmagyarosodás. A Szepességben elősegítette virágzásukat a 24 szepesi város közös kiváltságlevele. E városok egyúttal önálló egyházi szervezetet alkottak a 24 királyi plébániák szövetségét. A legjelentékenyebb szepesi városok: Lőcse, Késmárk, Igló, Szepesszombat. A Szepességben a szebeni szász egyetemhez hasonló összefogó intézmény nem alakult ki. Ez az oka, hogy fejlődésükben a városi önkormányzatnál tovább nem jutottak. A török hódoltság idején újabb német népcsoportok nem érkeznek hazánkba. A királyi terület városainak német polgársága tiltakozik a magyarok beköltözése ellen. Kizárják a magyarokat a tanácsból. Megtiltják a házasságot „idegen nemzettel”. Kirekesztik a magyar nyelvet az ügyvitelből. Sopronban nemcsak a házvételt, hanem még a szállásadást sem engedélyezik az „idegen” magyaroknak. Pozsonyban a magisztrátus sok magyart megfoszt ingatlanától. E magatartásnak az országgyűlésekig elható visszhangja van. Zápolya királysága alatt Budáról és Kassáról elűzték a német polgárokat és magyarokat telepítettek helyükre. A Karok és Rendek már 1582-ben megállapítják, hogy a német városok a magyar nép ellenségei. Ezért az országgyűlések törvényeket hoztak a német városi polgárság elzárkózása ellen és azokat a magyarok befogadására kötelezték. Újabb német csoportok a török kiűzése után érkeznek hazánkba. Ezek azonban nem a szepesi és erdélyi szász területek polgári la-
