Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)
III. Társadalom és nemzetiség
ötvös céh a XV. században elmagyarosodik és egy évszázad múlva a kovács, nyereggyártó-, erszénygyártó-, csiszár- és csizmadia-céh is magyarrá válik. Nagyszombaton a XVI. század második felében nagyszámú színmagyar tőzsérség élt. Kifejezésre jut ez a hivatalos iratok elnevezésében. Magyarnyelvűek a városi ügyiratok és az országgyűlési követi utasítások. A Stadtbuchnak Városi Könyv lesz a neve. A török hódoltság a Délvidék kivételével a városokban a magyarság számarányát nem érintette. Sőt egyes felvidéki városokba éppen akkor a török elől menekülőkből nagyobbszámú magyar költözik be. Ekkor kaptak magyar lakosságot Rozsnyó, Nagyszombat, Kassa, Ungvár, Munkács és más felvidéki városok. Ugyancsak ekkor erősödött színmagyar lakossággal a pusztuló falvak menekülő népéből a nagyobb biztonságot nyújtó alföldi város: Kecskemét, Cegléd, Nagykőrös, Mezőtúr, Szeged, Debrecen, Hódmezővásárhely, Makó és több más város ugyanazzal a tősgyökeres magyar lakossággal gyarapodott, amely alaprétegét alkotta. Magyar volt a hajdúvárosok népe is és ha csökkent is lélekszámban, nem változott magyar jellegében a dunántúli, tiszántúli és erdélyi város sem. Magyarok harcolnak a végvári zónában. Temesvár, Eger, Pápa és a többi véghelyek védői magyarok. Mindezt összevetve, a török hódoltság korát városaink magyarsága szempontjából aktívnak mondhatjuk. A Schwäbische Türkei (Német Törökország) alatt a svábokkal betelepített, előzőleg török területet kell érteni. A török kiűzését követő korszakban meginduló belső és külső népmozgalom nem volt hatástalan a városokra. A Felvidékről a szomszédos területekre való költözés és az Alföld felé irányuló népvándorlás nagy eltolódásokat okoz a városok lélekszámában és nemzetiségében. A hivatalos bécsi politika nem szívesen látja a felszabadított területen a magyarságnak a városokba való költözését és akadályokat gördít eléje. A szlovák beköltözés megváltoztatja a korábban magyar tőzsérek lakta Nagyszombat nemzetiségét és kifejezésre jut több német eredetű bányaváros: Selmecbánya, Korpona, Bakabánya, Besztercebánya lakosságában is. Számos magyar többségű város, így pl. Hatvan, vegyes lakosságú lesz. Más nyelvű népcsoportok érkeznek egyes peremvárosokba: Esztergomba, Aradra, Nagyváradra és a palánkvárosok közül Szegedre és Gyulára. Csak az alföldi város őrzi szilárdan magyarságát és táplálja népfeleslegével az új településeket. A XVIII. században a magyarság tért veszített városainkban. A XIX. században előmozdította a magyarság térfoglalását városainkban a hivatalos kormánypolitika is. A felszabadult területeken a hivatalok restaurálása, az újjászervezett politikai, gazdasági, katonai, egyházi, kulturális stb. igazgatás előtérbe helyezte a magyar nyelv érvényesülését. A természetes szaporodás mellett a vidék állandó utánpótlása is erősíti a városokat. A magyar többségű városok lélekszáma ugrásszerűen emelkedik és számottevő beköltözések vannak Nyugat-Magyarország, a Felvidék és Erdély nem magyar többségű városaiba is. Az észak-bácskai magyarság kirajzásai megérkeznek a délvidéki városokba. E népmozgalom során újból magyarrá lesz Szabadka, Zenta, Magyarkanizsa. Városaink magyarosodásának e korszakban a beköltözésen és természetes szaporodáson kívül egyik fő tényezője az asszimiláció. Meggyorsították a folyamatot a kor fejlődési irányai is: a szabadelvűség, polgárosulás, nemzeti eszme, a technikai fejlődés és a földrajzi távolságok csökkenése. A városok, mint a közhivatalok és közintézmények székhelyei a sovinizmusig terjedő tevékenységet folytattak a magyarosításban. A bennük működő főiskolákat, 85
