Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)

III. Társadalom és nemzetiség

ros jellegéhez képest más-más arányban. A kisvárosban könnyebben szemmel kísérhető ez a tagolódás és név szerint is felsorolhatok a különböző típusok. Az iparos- és kereskedővárosban a gyári dolgozó és munkásosztály van túlsúlyban. Az alföldi város állandóan kapcsolatban tartja a város, a falu és tanya népét. A rendi válaszfalak eltűnésével a képesség szabta meg az egyén helyét a város társadalmában. A múlt ereje azonban tovább is hat. Előbbrevalónak tartja magát a törzslakosság az újabb rétegeknél. A korábban érkezett, városalapító (bennszülött, hazafi) lakosság magának igényli a vezetést a későbben érkezettekkel (idegen, jöttment, külföldi) szemben.

A legújabb városfejlődés szerkezeti és szociográfiai vonatkozásaival kapcsolatban még a lakótelep-rőI kell megemlékezni. Nagy figyelmet érdemelnek erre vonatkozólag Konrád György és Szelényi Iván vizsgálatai. (Új lakótelepek szociológiai vizsgálata, Valóság 1968. 3. és Az új lakótelepek szociológiai problémái. Bp. 1969.) Megtudjuk belőlük, hogy a főváros és a nagyobb vidéki városok lakosságának 10%-a lakótelepen él. A városközponttól e lazán összefüggő, felépítésében és szerkezetében is újszerű településforma a lakászsúfoltság enyhítésén kívül egy új társadalmi fejlődés megindulásának is színhelye lett. Az egyre emelkedő népszaporulat során nemcsak a lakosság elhelyezkedési rendje változott meg, hanem társadalmi státusa is. Életkor, foglalkozás, jövedelem, képesítés egyaránt érvényesül az elhelyezkedésben. A lakótelepi életforma ma még kialakulóban van, de már láthatók a jövő körvonalai. Megállapítható, hogy a családok 2/3—3/4 része szívesen él a lakótelepen. Vonzza őket a jobb, kényelmesebb lakás, az otthon nyugalma és a beruházások lehetősége. A lakótelepek népessége főleg fiatal, kisgyermekes, közép- és felsőközép rétegekhez 84 tartozó családokból tevődik össze.

2. VÁROSAINK LAKOSSÁGA

Városaink társadalmi áttekintésében nem mellőzhető azon másnyelvű népek felsorolása, amelyek a magyarsággal együtt vettek részt a városépítésben. Munkájuk kezenyoma kitörölhetetlenül rajta van a magyar városképen. Mindegyik adott valamit ahhoz a gazdasági és szellemi birtokállományhoz, ami a város sajátosságát teszi.

Régebbi történetírásunkra nem volt hatás nélkül a városi lakosság német származásának elmélete. Sok helyen olvashatjuk, hogy a magyarság alárendelt szerepet játszott városainkban. Ennek következtében a magyarországi városforgalom csaknem azonosult a polgárság idegen származásával- Ezzel szemben újabb történetírásunk megcáfolhatatlanul igazolta, hogy a magyarság nemcsak tért foglalhatott a városokban, hanem azoknak jelentékeny részét maga alapította, és ott sajátos magyar városszervezetet alkotott. Kétségtelenül magyar alapításúak az idegen beköltözés előtt városi életet élő összes nagyobb települések, mint Esztergom, Székesfehérvár, Győr, Óbuda, Komárom, Szombathely stb. Ilyennek tekinthetők az összes egyházmegyei székhelyek. Kizárólag magyar városok alakultak a magyarok lakta vidékeken. Nem volt másnyelvű lakossága a kiváltságos parasztközségeknek, az alföldi paraszt- és hajdúvárosoknak, a Nagy- és Kiskunság, Jászság városainak és az erdélyi magyar és székely városoknak sem.

A magyarság térfoglalása az idegen alapítású városokban már a középkor folyamán megindult. Németinek és Szatmárnak a XII. századból való német lakossága a tatárjárás után egy századon belül magyarrá válik. Nagybányán a XV. század végén jelentkezik a magyarosodás- Hasonló jelenségek észlelhetők Eperjesen, Kassán, Rozsnyón és Nagyszombaton is. Kassán az