Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)
III. Társadalom és nemzetiség
el teljesen a paraszti közösségtől. Cselédeit maga igazgatta és maga is dolgozott. A 10...20 holdas, mintegy félmilliónyi középparaszt családja munkaerejére támaszkodott és nyáron napszámosokat is tartott. Szava volt a választásokban és a képviselő testületben. A kisparaszt és törpebirtokos (400...450 ezer) a parasztságnak több mint 2 3-át alkotta. Rákényszerült az uraságnál és nagygazdánál időszaki bérmunkára és cseléd kedésre. A 6 millió főnyi agrárproletár a lakosság 1 3-át és az agrárnépesség 45%-át tette ki. Az agrárproletariátus közel 3 4-ét napszámosok alkották. E típusokon belül sokszínű rétegződés és osztálytagolódás nyilvánult meg a paraszttársadalomban. A munkásosztály 1910-ben meghaladta az 1 millió lélekszámot. A kereskedelemben és közlekedésben dolgozókkal együtt az 1 és 1 4 milliót. Három évtized alatt közel 5-szörös volt a nagyüzemi munkásság növekedése. A nagyüzemi munkásság az egész ipari munkásság 52%-át alkotta. A munkásság alakulására elhatározó befolyással volt az ország sokféle nemzetiségi összetétele, a külföldi szakmunkások jelentős aránya és a késői gyáripari fejlődésből adódó fővárosi koncentráció. Szűkkörűek voltak a gyáripart megelőző tőkés üzemformák, a manufaktúrák és a háziipart összefogó kereskedelmi tőkés vállalkozások. Jellemzője az élelmiszeripar vezető szerepe, a könnyűipar jelentéktelensége, a vas- és gépipar viszonylagos fejlettsége. A munkásság törzsgárdáját nem a betanított gépmunkás, hanem a jórészt külföldről toborzott, jobban fizetett szakmunkás alkotta, s ezek egy része is a kisiparban helyezkedett el. A szakmunkás törzset viszonylag csekélyszámú gépmunkásság egészítette ki és nagyszámú kizsákmányolt városi és falusi napszámos elem vette körül. A századforduló után túlsúlyra jutott az erősen koncentrált nagyüzemi proletariátus. A munkásság egészében gyorsan magyarosodon. 1910-ben a külföldi honosok már a szakmunkások tizedét sem tették. A magyarok számaránya országosan 60%-ra, Budapesten 80%-ra emelkedett. A munkásélet terhe azonban nem könnyebbedett. A munkaidő Budapesten 10, vidéken és a bányákban még mindig 12 óra volt. A munkásvédelem, szociális ellátás alacsony fokon állott. Munkásmozgalmunk forradalmi fejlődésének alapja az egész proletariátus nagyfokú kizsákmányoltsága, politikai jogfosztottsága volt. A demokratikus tábor gyengesége miatt nem tudott megbirkózni a feladatokkal. Az ország népének a polgári forradalom befejezésére, polgári demokráciára lett volna szüksége. „A Dunavölgy tökéletlen polgáriasodásának, társadalmi és nemzeti ellentéteinek feloldása a szocializmusra, a polgári forradalom befejezésére és további fejlesztése a munkásosztályra várt” — írja Hanák Péter (Magyar Történet II. 182—193.) A felszabadulás utáni korszakban, főleg 1949- től, városaink lélekszámának növekedése a természetes szaporodáson túlmenőleg elsősorban az iparosítással magyarázható. Itt-ott talán súlyukat vesztve és egymáshoz: közelebb jutva, de tovább ápolva a nemzedékről-nemzedékre átörökített hagyományokat, összhangba hozva azokat az idők változásával. Származás, vallás, nemzetiség, vagyoni helyzet és foglalkozás különböző kategóriákba tagolta a város népét, amelynek szétágazó törekvései csak a helyi érdekek szolgálatában olvadnak közös egységbe. Az egykori rendi tagolódás helyébe a foglalkozás- és szakmabeli tagolódás lépett, nem tévesztve szem elől a vagyoni különbségeket. Az őstermelő, ipari és értelmiségi hivatás számos típusát alakította ki a helyi társadalomnak. Együtt élnek a város területén a különböző szakmabeliek, természetesen a vá- 83 6*
