Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)

III. Társadalom és nemzetiség

nem nemes urak voltak. Házat csak polgár vehetett, de már a közeli szőlőskertekben sző­lője minden lakónak lehetett. A polgárnak há­zán és mesterségén kívül egyéb birtoka nincs. A határ a közösség tulajdona, amit csak debre­ceni polgárok közt osztanak ki meghatározott nagyságban. A legelő is közös. Polgár és lakó egyaránt legeltetheti jószágait utcánként, csor­dákban. A társadalom élén a gazdag kereskedők állnak. A szenátus tagjai kereskedők és mester­emberek. E korban nyugati értelemben vett proletariátus nincs. A nemességet befogadják, de a nemesi jog ereje a város kapuin belül meg­törik, és az ősi íratlan városi jog szerint osztják az igazságot. Debrecen társadalmi szerkezete a későbbi századokban módosult, de a cívis-élet­forma lényegét megtartotta. Idegennek bejutni a cívis közösségbe vagyontalansága miatt nagyon nehéz volt. De mihelyt megszedte magát, be­fogadták. íratlan törvény volt az egy családhoz való tartozás ápolása. A kölcsönös segítés a másodfokú rokonságig kötelező. Kötelező tar­tózkodás volt az urakkal és szegényemberekkel szemben. Sok cívisgyerek járt iskolába már a XV. században is. Később belőlük került ki a magyar prédikátorok, tanítók, orvosok, mér­nökök tekintélyes része. A cívis-társadalom tartóoszlopai a két világháború között meg­inogtak. A cívis fogalom azonosult a paraszt fogalommal, de annak sértő értelme nélkül. A cívis-társadalomban is volt osztálytagolódás. A nagygazdák, a „basák”, „urak” voltak, a tö­meget alkotó középbirtokosok és bérlők pedig „parasztok”. A debreceni határban nem szerez­hetett földet olyan ember, aki a város polgára nem lett, és a városi terheket nem vállalta. A debreceni polgári (cívis) lakóház szerkeze­tébe Zoltai Lajos kutatásai nyújtanak betekin­tést (Vázlatok a debreceni régi polgár háza­­tájáról. Debrecen, 1938). Eszerint a polgári la­kóház részei: nagy- és kisszoba, első derékház, terhesház, boltosház, pitvar, konyha, sütőház, kamara, bolt, tornác vagy ereszet. A szoba szót a ház szóval felváltva használták. Terhesház alatt az éléstár, boltosház alatt a bolthajtásos szoba értendő. A pitvar a ház bejárata, élőhelyi­­sége volt. A Piac utcai házaknak, amint arról a Evlia Cselebi is megemlékezik, szoros tarto­zéka volt a bolt, a kereskedő polgár portékájá­nak raktára és elárusítóhelye. A boltból egye­nesen a lakószobába lehetett bejutni. Előfor­dult, hogy két-három bolt is épült egymás mel­lé, amelyeket bérbe adtak. A parokiás házakban a cívisek előtt nagy becsben álló prédikátorok, professzorok, kán­torok laktak. A kvártélyházakat a tanács, a ka­tonaság tisztjei és más állami „honoráciorok” számára tartotta fenn. A XVIII. században, ami­dőn a lakosságnak állandó terhévé vált a katona­tartás, a debreceni polgárnak is meg kellett toldania házát egy kis szobával, és külön istálló­val a bekvártélyozott katona és lova számára. A cívisudvar e tartozékát „németól”-nak nevezték. A XVIII. századi építkezési szabályok elő­írják a téglából való építkezést. A háznak ablaka legyen az utcára. A gazdák „jó leveles” élőfát (akác, hárs, vadgesztenye) ültessenek a széle­sebb utcában másfél, a kis utcában egy ölnyire a ház falától. A fasor és a házak közt gyalog­ösvény legyen. Parasztvárosaink iparos polgárságának túl­nyomó része mezőgazdasági munkát is folyta­tott. így pl. Kecskeméten az iparos földművelők legényeiket Péter és Pál napjától Szent Mihály napjáig (június 29—szeptember 29.) szünetel­tették. Ilyenkor mester és legény aratni men­tek, hogy évi kenyérszükségletüket beszerez­zék. A cívisvárosok parasztpolgárainak boldogu­lását károsan érinti a kisnemesség beköltözése. A beköltözők nemesi jogukkal élve, bomlaszt-

Next

/
Oldalképek
Tartalom