Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)
II. Gazdasági élet
Holies—Brünn útvonalon eljártak a német városokba és ugyanazon útvonalon jöttek Magyarországra Csehország, Regensburg, a Rajnavidék és Flandria kereskedői. A XV. század elején a falu mezőgazdasági és a város ipari termékeinek cseréje a város hetivásárain folyt. A városnak érdeke volt az idegenek házaló kereskedelmének megszüntetése. Az árucsere színhelye a vásártér volt. Az idehozott falusi termékekre a városbelieknek elővételi joguk volt. Iparcikkeket csak a helybeli céhek tagjai árusíthattak. A városok hetipiacainak hatósugara viszonylag nagy területre terjedt ki. Sopronról tudjuk, hogy hetivásáraira 50...60 km körzetből jártak a falvak lakói. Középkori városainkban a kereskedelem nem annyira a helyi ipar termékeit közvetítette, mint inkább a városi piactól távoleső területek árucseréjét szolgálta. A kereskedelem hasznát sokkal inkább élvezték a külföldi, mint a hazai kereskedők. A kézműiparos céhbeli mester maga közvetítette saját termelését, s ugyanaz a személy kereskedett nagyban és kicsinyben. Hivatásos kereskedő a szatócs vagy kalmár. Okét illeti meg a kicsinybeni árusítás a helyi piacon. Sok az alkalmi kereskedő, akiknek népes táborában ott vannak a vásárra járó iparosok, patrícius családok tagjai és olykor a városba beköltözött nemesség is. A török hódoltság alatt megváltozik a kereskedelem képe. Az ipari termelés háttérbe szorulása folytán a kereskedelem agrár-kivitelre és iparcikk behozatalra irányul. A kereskedelem iránya Nyugat, Lengyelország és csak kis részben Kelet. Fő cikk a marha, amit nagyban tenyésztettek az Alföld pusztáin és Dunántúl déli és keleti megyéiben. Az elsődleges vásárhelyekről, Győr, Komárom, Magyaróvár, Galgóc, Nagyszombatról nagy tömegben hajtották a tőzsérek Bécsbe és innen tovább a birodalom belsejébe, Velence és több észak-olaszországi város is vásárolt magyar marhát. Két kiviteli főútvonal volt. Az első Bécsen keresztül a német birodalmi városok piacaira, a második Alsó-Ausztrián és Krajnán keresztül Itália felé vezetett. A marhakereskedelem folytán, amelyből a tőzsérek, a főurak és a kincstár nagy jövedelmet húztak, továbbhatol a kereskedelmi tőkefelhalmozódás. A másik kiviteli cikk a bor volt. Az örökös tartományokat elzárták ugyan a magyar borkivitel elől, de annál nagyobb volt a forgalom Lengyelország felé. Varanno, Stropkó, Bártfa, Homonna harmincadhelyei sok jövedelmet húztak belőle. A gabona és más termények kivitele kismérvű volt. A bányatermékek közül rézben és higanyban volt kivitel. A kohászati vasat a hazai kovács-, lakatos- és fegyverkészítő ipar használta fel. Nemesfémkivitel nem volt, mert azt csak vertpénzként lehetett kivinni. A behozatal nagy részét textil- és fémipari áruk (kések, szablyák, kaszák) tették. A városi megtelepedett boltos-kalmárok, akiknek saját üzlethelyiségük volt, részt vettek a távolsági forgalomban is. A hivatásos kereskedők mellett mások is kalmárkodtak. A marhatőzsérek nagy része nem városi polgár, hanem vidéki kurtanemes volt. A XVII. század közepén a tőzsérséget és a városi német kereskedőréteget kezdik kiszorítani a török birodalomból beszivárgó görög, örmény, zsidó és rác kereskedők. A betelepülő kereskedők Erdélyben kiváltságokat is kaptak. A hanyatlást a bécsi korlátozások idézték elő. A XVII. század közepén a bécsi udvar monopóliumnak nyilvánítván a külföldi marhakivitelt, a magyar tőzsér rétegre halálos csapást mért. Erdélyben a kereskedelmet a fejedelem és a vele üzleti összeköttetésben álló görög, zsidó, holland és skót árusok sajátították ki. A szász városok kereskedelme visszafejlődött. A XVI—XVII. században mind a királyi területen, mind a hódoltsági részen megnehezítette 57
