Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)

VIII. Magyarország megyei és járási jogú városai

Három község egyesítéséből alakult, évszázados múltra visszatekintő ipari város. Helyzeti energiája bányakincsében gyökerezik. Az egykori bányafalu 1949-ben várossá alakult. Ma járási jogú város és járásszékhely.

Területe Bolyok és Sajóvárkony beolvadásával 9782 kát. holdra növekedett. Ennek kétharmada erdő és földadó alá nem eső terület. Lakosainak száma 1967-ben 40 000 volt. Ennek 12%-a él külterületen. Közlekedési helyzete nem kedvező: a főútvonalaktól távol, szűk völgyben, az országhatár mellett fekszik.

Ipari fejlődésének kezdetei a múlt század közepére nyúlnak vissza. Ekkor telepítették a vasfinomító gyárat Ózdra. Ezzel egyidejűleg kezdődött a bányaművelés. A bányászati ellátottság, a kemencék és olvasztók kiépítése a századfordulón vesz nagy lendületet. Ózd a két világháború közti időben már az ország egyik legjelentősebb ipari városa volt. Döntő szerepe a nehéziparnak van, amely a munkaerő 95%-át foglalkoztatja. Legtöbben az Ózdi Kohászati Üzemben dolgoznak

A városban a Miskolci Fűszer és Édesség Nagykereskedelmi Vállalat fiókja működik. Az iparcikk kiskereskedelem irányítását Miskolcról végzik.

Ózd kulturális vonatkozásban a felszabadulás után kezdett fejlődni. Két középiskolája közül az egyik gimnázium, a másik közgazdasági technikum.

Korszerű városképének kialakulását egyrészt az akadályozza, hogy a Hangony szűk völgyében nem lehet terjeszkednie, másrészt, hogy a kohászat és a vasmű üzemei a város központjában vannak. Az új lakótömbök részben az Ózdhoz csatolt régi községek helyén, részben a zöldövezetben épülnek. A városnak nagy vízmüvei vannak, amelyek elsősorban az ipari vállalatokat szolgálják ki. A város intézményei átlagosan 82 000 főnyi népesség ellátásáról gondoskodnak.

Irodalom: Kórodi József: A borsodi iparvidék.

Bp„ 1959.

253