Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)
I. Városaink kialakulása és fejlődése
A XII. századi magyar városfejlődésről, amely a mezővárosi fejlődésből bontakozik ki, írásos kútfők is tudósítanak. A XII. század közepén Magyarországot bejárt Abu-Hamid alfAndaluszi arab író 78 városról emlékezik meg. E „városok” nyilván megyeszékhelyek voltak, amelyeknek egy része, mint pl. Baranyavár, Borsod, Heves, Hont, Nógrád, Somogyvár, Szabolcs, Tolna, Zemplén még nem is jutott el a mezővárosi fokra. Megemlíti, hogy minden városnak vannak erődítményei, kerülete, falvai, hegyei, erdei és számtalan kertje. Az ugyanakkor hazánkon átutazó Freisingi Ottó azt tapasztalta, hogy az országban mind a kőház, mind a faház kevésszámú. Több magyarországi mezővárosról emlékezik meg szicíliai kortársa, az arab geográfus, Idriszi 1154-ben írt munkájában. A délvidéki Bácsról azt írja, hogy ismert nagy város, megművelt földjei vannak, élénk piacai és vásárai, valamint iparos lakossága. Népes vásárhelynek tünteti fel Csongrádot. Sopronról mint jelentős városról ír, amelynek megművelt és termékeny környéke, látogatott vásárai, magas házai vannak. Pestet, mint az áruforgalom egyik központját térképére is felvette. A város akkori alkotórészeit nem a római maradványok, hanem a gazdasági tényezők, köztük a dunai révátkelőhelyek (a pesti és kerepesi rév) kezdték fellendíteni. A mai budai Császárfürdő környékén Gézavására nevű piachely volt. A mai Pest fejlődését nem a római castrum, hanem a dunai átkelőhely és egyéb gazdasági tényezők biztosították. Mint forgalmas központot jellemzik a források Esztergomot. E város különböző agrártermékek szárazföldi és vízi forgalmának a színhelye. Kálmán idejében az egyházi zsinatok központja. A mezővárosokat azonban nem a királyi és egyházi intézmények, sem a külföldi kereskedők jelenléte vagy a római épületek tették városokká, hanem az iparosodás, a me- 1 6 zőgazdaság és ipar különválása. A XIII. század második felében nagy lendülettel tör előre a városfejlődés. E városfejlődési hullámmal egybeesik IV. Béla tatárjárás utáni várospolitikája. A mohi katasztrófa arra figyelmeztetett, hogy letelepedett nép nem élhet védtelen országban. A tatártámadással szemben csak a megerősített városok tudtak helytállni, mint: Esztergom, Székesfehérvár, Komárom Ezért minden erejét egy megismétlődő támadással szembeni helytállásra összpontosította. A tatárjárás után vette kezdetét a polgárvárosok fallal való kerítése. IV. Béla városalapításai és várépítései a déli és keleti határok biztonságát szolgálták. Nem kevesebb mint 26 városjogot (privilégiumot) adományozott, amelyek kifejezetten városalapításról szólnak. Hospesközségek városi rangra emelését tartalmazzák, régi városjogokat erősítenek meg, vagy gyarapítanak új kiváltságokkal. Ezek közt vannak Trencsén, Zólyom, Korpona, Besztercebánya, Késmárk, Lőcse, Gölnicbánya, Beregszász, Nagyszöllős, Buda, Szeged, Körmend, Zágráb, Kőrös és a püspöki fennhatóság alá tartozó városok közül Nyitra, Gyulafehérvár, Bars. Fallal veszik körül az egyházmegyei és vármegyei székhelyeket, így Bácsot, Nyitrát, Gyulafehérvárt. Több helyen, mint Esztergomban, Fehérvárott, Győrött a polgári lakosságot a várfalak megerősítése után a várba költöztetik. Ott ahol a vár nem volt erre alkalmas, új városok alapját vetik meg a hegyvidék biztonságot nyújtó pontján. A tatárkivonulás után épül fel a dunai főátkelőhelynél Pest, a későbbi főváros őse. A királyné a Duna partjánál Visegrád várának veti meg alapjait. A déli határ megerősítését szolgálja a délvidéki erődvonal: Bács, Bodrog, Titel, Pétervárad kiépítése. IV. Béla városalapításai sorában nem szerepelnek a már korábban városi életet élő Győr, Sopron, Székesfehérvár. A király e városoknak
