Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)
V. Városképek és városalaprajzok
szerte az országban sok más hasonló folyamatra utaló helynév. A helyrajzi tagolódást elsősorban befolyásolja a város funkciója, de szóhoz jutnak benne a vallási, nemzetiségi, társadalmi, gazdasági és egyéb tényezők is. Egykori erődített városaink helyrajzi tagolódására a vár nyomta rá bélyegét. Erre utal általában az óváros, belváros, külváros, újváros, alsóváros, felsőváros (castrum, suburbium, Hostat, Tabán, villa, civitas nova) stb. elnevezés. Vegyes lakosságú városainkban a nemzetiségi összetétel és a település sorrendje is kerületi felosztási alapot adott. Számos városunkban volt magyar, német, török, rác városrész, cigánynegyed és a különböző nemzetiségek által lakott külön utcák. Általános volt a városnegyedre vagy fertályokra (quartale) való felosztás. A felvidéki városok, pl. Lőcse 4 negyedre volt osztva, és minden negyed 3—3 tizenkettedre oszlott. Alföldi városainkban a városrészekre való tagolódás mellett gyakori volt a tizedrendszer. Ezt látjuk pl. Debrecenben, Makón, Gyulán, Mohácson stb. A tizedek élén a tizedes és utcakapitány állott. Mohács hat tizedre volt osztva, élükön a tizedesekkel: kb. 100 ház, illetve telek jutott egy tizedre. Debrecenben 40...60 volt a tizedek száma. Hajdúböszörményben 1676-ban 21 tized volt, amelyet 420 bokor alkotott. A hajdúvárosokban a régi tized katonai keretet jelentett, amely csak később vált közigazgatási szervvé. Eredetileg a tized tíz házból álló egység volt, és annak ügyelője volt a tizedes. A tizedes intézmény Erdély egyes részeiben ma is feltalálható. Parajd 6, Korond 12, Gyergyószentmiklós 6 tizedre oszlik. Egyes helyeken, így pl. Kolozsváron, az újabban életbe lépett tizedesi intézmény inkább szociális tevékenységet folytat. A városok legbelsőbb része, a városmag, földszintes házú épületekből kezdett emeletes sorokká kialakulni. A külső részek azonban még Pesten is falusias házak tömegét mutatták. Ritkán került sor az utcák burkolására. Erre utalnak a sokáig élő Köves utca, Deszka utca, Sáros utca és ehhez hasonló utcanevek. Itt-ott megmaradt a török hódoltságbeli deszkaburkolat. Hegyvidéken nem okozott nagyobb nehézséget a macskaköves megoldás. Egyes helyeken az év bizonyos szakaszaiban a nagy sár miatt kecskelábon jártak. Tavaszi és zöld árvíz idején pedig a város belsejében is teknőkön és csónakokon közlekedtek. Széchenyi 1833-ban gúnyosan javasolja, hogy Szeged 28 holdas nagy homoksivatagot képező piacán legalább krumplit kellene termelni. Szegeden az első kövezet 1840-ben készült a városházától a Sóházig terjedő részen. Debrecenben a Városház és a Nagytemplom között mintegy 600 m hosszú pallójárdát építettek, hogy a Tanács sáros időben is eljuthasson az istentiszteletre. Ez volt a helyzet 1826-ig, amidőn a Főteret csatornázták. De Pest-Budán sem voltak jobbak a viszonyok. Széchenyi az 1834— 37. években írt Pesti Por és Sárban panaszkodik az elhanyagolt pesti állapotokra. A fővárosban szennyes Duna-partokat, kiégett budai szőlőket, kertnélküli házakat, minden fától eltiltott utcákat és tereket lát. „Az egész látóhatár mindig s mindent hamuszínű köntösben nézni, s a természet sokszínű bájai helyett, örökleg a homok bajaival küszködni.” A Városliget fásítása magánkezdeményezésre indult meg. Az első belvárosi sétateret 1845- ben a Széchenyi alapította Sétatér Társaság hozta létre. Ennek példájára létesültek szerte az országban a különböző parkok, sétaterek és népkertek. Egyes mezővárosokban (Kiskunmajsán pl. 1816-ban) elrendelték, hogy minden ház birtokosa a háza elejébe fát ültessen. Az utcai világítás a város viszonyaihoz képest hellyelközzel különböző időben történt, és jórészt csak a közvetlen belterületre terjedt ki. Egyikmásik város követésre méltó kezdeményező lé-11 Dr. Eperjessy: Városaink múltja
