Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)
V. Városképek és városalaprajzok
péseket tesz e téren. így pl. a gyöngyösi Kaszinó az utcai világítás érdekében „lámpásbálakat” rendezett. Sok helyen csak esős időben és holdfogyatkozáskor volt világítás. Az utcanévtáblák elhelyezésére csak a század vége felé kerül általánosabban sor. A házak megszámozását, bár II. József halála után a vármegye elrendelte a házszámok letörlését, mégis több helyen, így pl. Hódmezővásárhelyen is keresztülvitték. A város életét irányító intézmények első székházai a Főtéren voltak, csak a város területi növekedése során épültek fel más helyeken is. A templom, iskola, városháza, kaszárnya, a patrícius polgárok lakó- és üzletházai alkották a városképet-uraló főtéri épületek csoportját. Itt voltak sok helyen a ma is meglevő lábasházak, csizmadia színek, az iparosoknak és kereskedőknek bérbeadott bolthelyiségek. Ezekhez csatlakoztak a város további fejlődése során azok a jellegzetes épületek, amelyek egy-egy állomásai voltak a városi élet kibontakozásának és megadták a hangulatát egy-egy utcának és városrésznek. Ilyen épületek: a vendégfogadó, serház, sóház, kórház, kóroda, ispotály, harmincadház, dézsmaház, szegényház, posta, állomás, kaszinó, színház, múzeum stb. A főtér funkcióját részben átvette a folytatását képező, sok helyen Piac utcának nevezett főutca. Egyes városokban, pl. Halason, a Fő utca szélesedett ki piaccá. A város helyrajzi kibontakozását a primitív városképet alkotó utcák és azoknak ma is élő nevei szemléltetik. Külön utcákat alkottak a különböző mesterségek folytatói. Számos városról tudjuk, hogy a céhekbe tömörített iparosok rendesen egy-egy utcában laktak. Erre utalnak a Mészáros, Kovács, Varga, Tímár, Fazekas, Csapó, Pintér, Kádár, Csizmadia, Szappanos, Szekeres, Bádogos, Üveges, Kalácsos, 1 62 Pereces, Sörfőző, Kőműves utcák stb. Ilyen elnevezés a Mester utca és a Boltos utca is. A társadalmi elkülönülés egyes városokban, mint pl. Dombóváron, a házépítkezésben is kifejezésre jutott. Más volt a mezőgazdasági, és más az iparos és kereskedő lakosság építkezése. A város képe hosszú ideig minden különösebb beavatkozás nélkül, mondhatni magától alakult. A középkori városterveken sokkal több a természetes adottság, mint a külső beavatkozás. Tervszerű városépítésről, néhány újonnan felépülő várost leszámítva, a fővárosban is csak a XIX. század elején hallunk. Hild János pesti szabályozási terve az első komoly elgondolás e téren. Mindeddig városrendezésre inkább csak csapások: tűzvész, árvíz nyújtottak alkalmat. Városaink krónikái számontartják a fa- és vályogépítkezés miatt sűrűn megismétlődő tűzeseteket, amelyekkel szemben megfelelő óvintézkedések hiányában tehetetlen volt a lakosság. A csaknem évtizedenként megújuló tűzvészek egész városrészeket hamvasztottak el. Ilyenkor, ha anyagi erő is állt rendelkezésre, sor került kisebb-nagyobb városrendezésre, így pl. tűzvész következtében jutott rendezéshez Lőcse 1556-ban. Hasonló módon alakult át a városképe Hódmezővásárhelynek, és kapott szabályosabb formát Hajdúböszörmény. Folyómenti városaink bizonyos városrendezéshez jutottak az árvíz elleni védekezés intézményesebb megszervezése során. Egyébként, csekély kivételtől eltekintve, városainkban csak primitív építkezési ellenőrzés volt, és csak halaszthatatlan kisebb szabályozások és utcaáttörések történtek. Az új épületek elhelyezését a legkönnyebben megszerezhető telkek véletlenjei határozták meg. Ez a korszak a városépítési terv kérdésének még felvetéséig sem jutott el. Nyíregyházán 1810- ben az új építkezések ráncbaszedése az „utcai inspektorok” feladata volt. Ehhez hasonló feladat hárul egyes mezővárosokban, pl. Makón,
