Eperjessy Kálmán: Városaink múltja és jelene (Budapest, 1971)

V. Városképek és városalaprajzok

tartalékai a török hódoltság megszűnésével gyorsan kibontakozhattak.

A két terület határán fekvő, kétfelé adózó síkvidéki városok is sok hasonló vonást mutatnak a felsorolt parasztvárosokkal. Típusa az ilyen városoknak Debrecen, amely 45 község lakosságát és határát szívta fel. Csekély városmagú, falukülsejű kertesváros a határ felé szélesedő utcákkal. Alaprajza a település folytonosságára utal. Elénk ipara és kereskedelme van. Hortobágyi pusztáján virágzó állattenyésztést folytat. Két terület határán állva egyikhez sem tartozott valójában. így bizonyos közigazgatási és gazdasági önállóságra tett szert. Kedvező fekvése és aránylag biztonságos helyzete révén

nemcsak a közeli községek, hanem távolabbi vidékek lakosságából is gyarapodott.

Az önfenntartási ösztön hozta létre a kor speciális településformáját: a hajdúvárost, amely közbenső helyet foglal el az erődítés nélküli parasztváros és a palán kos török város között. A hajdúváros a félig katona, félig polgári lakosságnak kezdetben mintegy ezer-ezer lakóval bíró katonatelepe volt. Városképe is a lakosságának katonafoglalkozását tükrözi. Bocskai István és Báthory Gábor telepítette hajdúvárosok: Szoboszló, Böszörmény, Hajdúnánás, Hadháza, Dorog és Vámospércs, a Hernád, Körösök és Berettyó vidékének védelmi vonala volt. Településformájuk a magyar várra emlékeztet,

128 43. Cegléd II. József-kori térképe (Kriegsarchiv Wien)