Lazányi János (szerk.): Teichmann Vilmos élete és munkássága (Nyíregyháza, 1998)
Teichmann Vilmos a kortársak szemével
Teichmann Vilmos élete és munkássága 211 visszajöttek, a szaporulatból bőségesen ellátták az új életet kezdő családot. Nem volt ilyen szerencsés a többi állat sorsa, mert a tanyasiak disznóit 1944 telén lelövöldözték, és elvitték a katonák. Még csúfabb lett a fejős tehenek sorsa, mert azokat az orosz katonák elhajtották ugyan, de csak a városszéli néhány felbújtó rossz emberig. Onnan sikerült aztán jó idő múlva visszaszerezni néhányat, amikor újra rendeződött a telepen az élet. 1949. december 3-án esküdtünk meg a férjemmel, aki karbantartó asztalos lett a telepen. Az akkor épült új alkalmazotti lakásokból kaptunk egyet. Én Dohy tanár úr mellett dolgoztam az üvegházban. Minden héten sütöttem egy kenyeret. Teichmann néni jól ismerte és szerette az édesanyámat. Szólt neki, hogy süssünk nekik is egy kenyeret. Hozta is miden héten a szakító kosár lisztet. Először féltem, hogy sikerül-e, de aztán ebbe is beletanultam, mint sok mindenbe, amit egy fiatal asszonynak tudni kell. Teichmann néni jószívű volt, tudta, hogy mennyire szeretem az olajban sült lapcsánkát (ez egy reszelt krumplis tésztából készült csemege). Ha sütött, nekem mindig hozott egy tányérral. Hosszú ideig éltünk a telepen. Két fiú testvérem is ott nőtt fel és dolgozott jó ideig még a Tanár úr keze alatt. Számunkra örökké emlékezetes szép idő marad az ott leélt sok esztendő. Illés Jánosné: 1913. április 3-án születtem Beszterecen. Házasságkötésem után 1940-ben kerültünk Kisvárdára. Férjemmel előbb a Pál tanyán dolgoztunk, majd 1942. áprilisában a Diner uradalomban kaptunk munkát. Férjem tejeskocsis volt, és a tejet szállította házhoz. Én a földeken és a konyhán dolgoztam. A Magyar Királyi Növénynemesítő Telep megalapítását követően férjem a tehenészetben dolgozott. A kísérleti gazdaságban elsősorban a burgonya kutatás munkáit végeztem: ültetés, kapálás, idegenelés, szártalanítás, betakarítás, válogatás. Teichman Vilmos kimondottan jó ember volt. Művelt ember létére nagyon egyszerűen élt. Szerettem a keze alatt dolgozni. 1952-ben, amikor Marika lányom született, éppen a Gülbabát takarítottuk be. Egész nap éreztem a fájdalmakat, de a munkát nem akartam abbahagyni, hiszen olyan szép volt a termés. Este, amikor hazaértem, már csak arra volt erőm, hogy megmosakodjak, és az életemet is a bába asszonynak köszönhettem. 1942 óta élek a Nagytanyán, az intézet Kisvárdai Teichmann Telepén, amelyet mindig is igazi otthonomnak tekintettem.
