Horváth Árpád - Pap János: Technikatörténet. 2. kiadás (Budapest, 1970)

Az antik világ

tendő összeget mutatja, hanem a megtett utat. A hodometer - a kocsi kereke alá szerelt doboz, amelynek legalsó fogaskereket a kocsikerékre erősített rúd fordítja el minden koré lefordulásnál - Vitruviusnál is, Héronnál is szerepel. Vitruvius hodométarénél a felső száalálólapoa körben lyukakat vágott, mindegyik lyukba golyót helyezett, s amint a lap fordult, a golyó leesett a lap alá helyezett csövön keresztül a ké­szülék aljában lévő fémdobozba, s Így az utasoknak hangosan jelezte, hogy megint túl vannak egy márföldön. Lássunk egy példát arra is, hogyan alkalmazta Héron a hő hajtóere­jét. Tervezett egy templomajtót, amelynek két szárnya - az áldozati tűz meggyújtásakor - önműködően feltárult. A templomban állt a belül Urestestü áldozó oltár; az oltár csövön át összeköttetésben volt egy gönbalaku edénnyel, amelyet félig viszel töltöttek meg. A gömbbe beerősitettek egy U-alaku csöveg. Az ajtószár­nyak forgási tengelyei lenyúltak egészen a pince aljáig, ahol megfelelő alátétbe illeszkedtek. A tengelyekre két lánc volt feltekerve. Az egyik lánc végére nehezéket kötöttek, amely súlyánál fogva zárva tartotta az ajtót. A másik láncot ellentétes irányban csavarták fel a tengelyekre, és a végére kötötték az edényt, amely üres állapotban könnyebb, mint a nehezék. Ebbe az edénybe belenyúlt az U-alaku cső egyik ága, ha az ajtó csukva volt, leért szinte az edény aljáig. Midőn az oltáron meggyujtották a tüzet, az oltár átmelegedett, a benne levő levegő kiterjedt, nyomást gyakorolt a gömbben levő vizre, E nyomás következtében a viz felemelkedett az U-alaku csövön, beomlott a felfüggesztett edénybe, amely leereszkedett és súlyánál fogva kinyitot­ta az ajtószárnyakat. Héron "a turbina ősatyja* nevet "eolipil” nevű szerkezetével érde­melte ki. Ez egy vasgömb, amely vízszintes tengely körül foroghatott, és felső részéhez meghajlított kivezetőcső volt kötve; ugyanilyen csö­vet helyezett Hérón ellentétes irányban a gömb aljára is. Ha a vasgömb­ben lévő viz felforrt, a gőz az ellentétes irányú csöveken keresztül ki­tódult s igy a gömb a gőzsugár reakciója következtében forogni kezdett /ez a turbina elv!/. Rómaiak A görög kultúra - akarva, nem akarva - átszivárgott a római biroda­lomba. A rómaiak katonanemzet voltak, a tudományokkal nem túl sokat bí­belődtek. Ragyogó szónokaik, költőik voltak, de tudósokban nem bővelked­tek. Még híres orvosuk, Galenus is görög volt. Műszaki tudományokban sem alkottak korszakalkotót, de ismerték a régiek tapasztalatait, és kitűnő tervezőkészségükkel remekül felhasználták. A római építészetnek gyönyö­rű emlékei maradtak. A görög és római kultúra különbözőségét jól mutatja a szicíliai Syracusa-baa levő görög színház és romai amfiteátrum. Egymás közelében vannak. Az egyikben színészek ágáltak, filozófiai eszméket boncolgattak, sorstragédiákat játszottak, majd utána bencésem eszegették o*aj Bogyójukat 20

Next

/
Oldalképek
Tartalom