Horváth Árpád - Pap János: Technikatörténet. 2. kiadás (Budapest, 1970)

Az antik világ

és itták rá as Ízes szicíliai bort. A rómaiak ugyanakkor gladiátorvia­dalokat, véres küzdelmeket vittek népük elé. A rómaiak vasat, aranyat, rezet bányásztak és kohósitottak. Természetesen rabszolgamunkával, úgy, ahogy Huelva tartományban művel­ték a rézbányákat. A noricoai - stájerországi - vasról még Vergilius is verselt, óloncsovekkel építettek vízvezetékeket, és ezek a csövek nyo­­másállóak voltak, semmivel sem gyengébbek a maiaknál. Ismerték az üveg technológiáját, jó hadigépeket /pl. ballístákat/ készítettek, tudtak fonni, szőni, festeni, ismerték és alkalmazták a vizikereket, hajóikon szivattyúk voltak a fanékvis kiemelésére. Hagy hadihajókat építettek, de ezeken is jellegzetes római gyalogharcot vívtak. Nem ismerték ellen­ben a kengyelt és elképesztően rossz lószerszámaik voltak. A lószerszá­mot úgy alakították ki hogy a ló voltaképpen a nyakával húzott. Ha nehéz volt a teher, a ló légcsövét a szij agy összehúzta, hogy kényte­len volt megállni. A ’’barbárok“ szügy hám ja és kengyele puha bőrből ké­szült lószerszáma, technikailag magasan a görög-római felett állt. Közel kétezer esztendeje - időszámításunk után 37 és 4l között - uralkodott Caius Caesar Augustus Caligula, a római birodalom kegyetlen és mérhetetlenül pazarló császára, uralkodásának idején épült az a két fényűzően berendezett hatalmas gálya, amely mintegy ötven esztendeje került napfényre a Nemi-tó mélyéről, és rendkívül érdekes adatokat szol­gáltatott az ókor technikájának fejlettségéről. A napvilágra került ha­jóroncsok között igen jelentős fa- és fémmaradványokat is találtak. Szék kivétel nélkül mind arról tesznek tanúságot, hogy a római császár­ság legnagyobb virágzása idején a fémek öntése és megmunkálása a fejlő­dés magas fokát érte el. A hajó fedélzetén például fényűző diszitésak között hatalmas szö­kőkút állott. Vizét a tó körüli dombokon fakadó forrásokból ólomcsöve­ken vezették a hajóba, ahol a szintkülönbség nyomása lövellte a magas­ba. A csővezetéket a kutatások során a domboldalakon meg is találták. A legnagyobb érdeklődésre a leletek közül a bronz csapos-golyókon forgó nyomó-csapágy tarthat számot, mert ez a mai értelemben vett go­lyóscsapágyak elődjének tekinthető. Annak ellenére, hogy az itt alkal­mazott gépelemek megoldásukban igen hasonlítanak a kultúra kezdetén használt golyós-görgőkhöz, azoknál sokkal fejlettebbek, elrendezésük is egészen uj. Szt a csapágyat az egyik hajó elején elhelyezett fcargo do­bogó maradványai között találták meg. A dobogón súlyos tárgy - felte­hetően egy szobor - állott. A csapágy igy a sulyokkal terhelt felület súrlódásának csökkentésére szolgálhatott. Az olasz HÍV golyóscsapágy-gyár rekonstruálta a forgó tetőt, a töredéken talált rögzítésre szolgáló kengyelek segítségével. Ennek alapján kétségkívül megállapítható, hogy a csapágy nagyjából ugyanolyan elemákból állott, mint a mai egyfeíé ható tárcsás csapágyak /nyomócsap­­ágyak/, - tehát álló tárcsából, mozgó tárcsából és közéjük épitett go­­lyőkoszoruból. A :sapos golyók alkalmazására 7alószinüleg azért volt szükség, mert körforgása mozgáshoz a szokásos tipusu görgők nem voltak alkalmasak, a kúp görgőke t pedig még nem Ismerték. A hajón talált vízcsap valószínűleg a szökőkút vizének be- és ki-21

Next

/
Oldalképek
Tartalom