Ingpen, Robert et al.: Találmányok enciklopédiája. Az emberiség történetének legjelentősebb találmányai és felfedezései (Budapest, 1996)
Szerszámok kőből és vasból
Az örökmozgó bűvöletében A feltalálókat évszázadokon át izgatta egy olyan gépezet elkészítésének a lehetősége, amely üzemanyag nélkül is folyamatosan működhetne. Itt most bemutatunk néhányat a számos elképzelés közül. Működő örökmozgót persze soha nem sikerült készíteni. szerep jut a csavaroknak és az emelőknek; a daru és a lift elképzelhetetlen lenne csigák nélkül; amikor elmegyünk otthonról, és bezárjuk az ajtót, szintén emelőt működtetünk; s amikor beszállunk az autóba, és vezetni kezdjük, megint csak emelők egész sorát vesszük igénybe. Sőt, mi több, a gyárakban, ahol ezek a szerkezetek készülnek, szintén rengeteg egyszerű gépet alkalmaznak. Egyszerű gépek voltak az ipari forradalom motorjául szolgáló gőzgép fő alkatrészei, de még a napjainkban zajló elektronikai forradalom számítógépeiben és egy éb szerkezeteiben is megtalálhatóak, bár ezekben már nagyon kevés a mozgó rész. A gépek mindig munkát takarítanak meg, ami egyben a természetes energiával és erőforrásokkal való takarékoskodást is jelent. Nem szabad azonban elfeledkeznünk arról, hogy a gépek maguk - a gőzgéptől a belső égésű motorig - energiát igényelnek működésükhöz. Ez a tény ösztönözte egy másik kutatási irány fejlődését, amelynek célja egy üzemanyag nélkül működő gép kidolgozása lett volna, vagy is egy olyan szerkezeté, amely örökké mozog. Rengeteg elképzelés született arra, hogyan lehetne megvalósítani az örökmozgót, s ezek egy része rendkívül találékony volt. Ma már tudjuk, hogy a működő örökmozgó ellentmondana a fizika törvényeinek. Azok az erők, amelyeket nemigen tudunk megváltoztatni - például a súrlódás vagy a gravitáció - előbb-utóbb minden gépet lelassítanak és megállítanak, bármilyen ötletes szerkezetről legyen is szó. Ennek ellenére a középkorban, a reneszánsz idején, és még utána is nagyon sok feltaláló próbálkozott efféle gépezetek létrehozásával. Bemutatunk néhányat az örökmozgó-ötletek közül, már csak azért is, hogy emlékeztetőül szolgáljanak: a feltalálók néha bizarr ötletek megvalósításával is próbálkoznak, pedig tudják, hogy azok egy része biztos kudarc lesz. TALÁLMÁNYOK ENCIKLOPÉDIÁJA Hidraulikus szerkezet Ennél a szerkezetnél vasgolyók hajtják meg a vízikereket, amely viszont egy arkhimédészi csavart forgat, és így újra a magasba emeli a golyókat. Ha működött volna, ez a szerkezet - akárcsak az összes többi örökmozgó - megsértette volna a termodinamika első főtételét, amely kimondja, hogy’ a semmiből nem lehet energiát teremteni. Lapátkerék Ezt a szerkezetet sugárirányban szétálló, egymással összekötött csövek alkotják, amelyek végén egy-egy fújtató van. A fújtatok egyik oldalára súlyokat erősítettek. A rendszert higannyal öltötték meg, és az egyik oldal fújtatóin lévő súlyok a higanyt átpumpálják a másik oldalon lévő fájtatokba. Ennek kellene azt az erőt biztosítania, amely a kereket állandó forgásban tartja. 90