Ingpen, Robert et al.: Találmányok enciklopédiája. Az emberiség történetének legjelentősebb találmányai és felfedezései (Budapest, 1996)
Szerszámok kőből és vasból
SZERSZÁMOK KŐBŐL ÉS VASBÓL Átbillenő kerék Ez egy küllős kerék, amelynek küllőihez billenő súlyokat erősítettek. Amikor az egyes súlyok átbillennek, úgy vélték, eléggé meg kell forgatniuk a kereket ahhoz, hogy a következő súly is átbillenhessen. Worcester őrgrófja el is készíttetett egy nagyon híres átbillenő kereket, és azt az 1630-as években be is mutatta I. Károly udvarában. A 4,3 m átmérőjű keréken negyven darab, egyenként 23 kg-os súlyt helyeztek el. Amikor megforgatták, a nézők azt hihették, hogy valóban örökmozgót látnak. Mágneses örökmozgó Ezt a szerkezetet Athanasius Kircher tervezte 1643-ban. Az oszlop tetején elhelyezett mágnesgömb maga felé vonzza a vasgolyót, amely aztán - gravitációnak engedve - leesik, majd a ciklus kezdődik elölről. 91