Ingpen, Robert et al.: Találmányok enciklopédiája. Az emberiség történetének legjelentősebb találmányai és felfedezései (Budapest, 1996)
Nagyobb esély a túlélésre
Miután kiválasztották a megfelelő helyet. azt elő kellett készíteni: elhordták a homokot és a sódert, hogy a piramis szilárd sziklatalapzaton állítasson. Utána el kellen egyengetni a terepet, ehhez valószínűleg egyfajta vízmértéket használtak: földből készíten töltést építenek a kijelölt terület köré. és a töltésen belüli részt elárasztották vízzel. Majd az építők egy sor csatornát vájtak a sziklába ügy. hogy azok alja azonos mélységben legt en a víz felszínéhez képest. A vizet aztán leengedték, és a csatornák közti részeket a csatornák aljával azonos mélységig mélyítenék. így szinte tökéletesen sima és vízszintes felületet kaptak. Ezután meg kellen határozni, pontosan hogyan is álljon a piramis. Mivel az egyiptomi piramisokat általában az égtájaknak megfelelően tájolták, az építőmesternek meg kellett figyelnie a csillagok járását, hogy megállapítsa, merre is van észak (az egyiptomiak nem ismerték a mágneses irántiüt). Miután sikerült meghatározni a piramis alapjának pontos tájolását, az építőmester gondos méréseket végzett, hogy a piramis valóban pontosan négyzet alapú legt en. A méréseket lenzsinórokkal végezték. amelyek királyi kubit (1 királyi kubit mintegy 52 cm-nek felel meg) beosztásúak voltak. Figyelembe véve. hogy ez az anyag rugalmas, méréseik elképesztően pontosak voltak. A gízai nagt’ piramis leghosszabb és legrövidebb oldalának hossza közön például csupán 20 cm az eltérés. Eközben a kőfejtőben dolgozó munkások már javában fejtették a piramis építéséhez szükséges köveket. Túránál, a Nílus keleti partján bányászták azokat a mészkőtömböket. amelyek a piramis külső burkolatát adták. A belső rész gránittömbjei valószínűleg messze délről. Asszuán környékéről érkeztek. A jól repedő, puha mészkő bányászata viszonylag egyszerű volt. Az egyiptomiaknak jó minőségű réz vésői és éles fűrészei voltak. Képesek voltak arra. hogy levésték egy mészkőtömb három oldalát, NAGYOBB ESÉLY A TÚLÉLÉSRE 49