Ingpen, Robert et al.: Találmányok enciklopédiája. Az emberiség történetének legjelentősebb találmányai és felfedezései (Budapest, 1996)
Nagyobb esély a túlélésre
TALALMANYOK ENCIKLOPEDIAJA majd a negyedik oldal mentén ékeket vertek a sziklába, így a tömböt egészben lehasíthatták. Máskor a kő repedésébe vert száraz faékeket vízzel locsolták, s a duzzadó fa ereje repesztette tovább a követ. A mészkőnél sokkal keményebb gránit bányászata jóval nehezebb feladat volt. Ez a kőzet kicsorbithatta az egyiptomiak szerszámait, hacsak nem ismertek valamilyen, mára már feledésbe merült módszert a réz edzésére. Lehetséges, hogy a dolerit nevű, a keleti sivatagban található igen kemény kővel ütötték a gránitot. Bárhogy is dolgoztak, igencsak valószínűtlen, hogy elegendő szabadon heverő nagy gránittömböt találtak volna a piramisok belsejének kitöltéséhez. Valamilyen módon képesek voltak a szükséges nagy' szikladarabok kifejtésére. A hatalmas (2,5 és 50 tonna közötti súlyú) kőtömböket ezután el kellett szállítani az építkezés helyére. Ahol lehetséges volt, ezt a munkát hajóval végezték, de a folyótól akkor is szárazföldi úton kellett eljuttatni a sziklákat a munkálatok helyszínére. Ezt megkönny ítendő az építőmesterek kővel kirakott utakat építettek a Nílustól a piramisig (később ezen az útvonalon szállították a halott fáraó földi maradványait végső nyugvóhelyére is). Majdnem bizonyos, hogy' a hatalmas köveket a szárazföldön szánokon juttatták célba. Modern kísérletek során bebizony osodott, hogy egy' szánra rakott hattonnás kő vontatásához akár hat ember is elegendő. A tényleges építkezés csak akkor kezdődhetett meg, amikor mindezzel - a tervezéssel, tereprendezéssel, kőfejtéssel és szállítással - készen voltak. Az építkezés folyamatáról sajnos nagyon keveset tudunk. A fő kérdés az, vajon hogy an voltak képesek az egyiptomiak a mai építők rendelkezésére álló gépek nélkül a kívánt magasságba emelni a hatalmas kőtömböket. A legelterjedtebb nézet szerint rámpákat építettek, és azokon vontatták fel a köveket. Ezek lehettek spirálisak, azaz egy féle „négy szögletes csigavonalként” emelkedhettek mind magasabbra a piramis oldalai mellett. Az is lehetséges, hogy' csak egy etlen hosszü rámpa volt. amely' merőlegesen érintkezett a piramis valamelyik oldalával. Mindkét típusú rámpának együtt kellett növekednie a piramissal. Ráadásul az építkezés befejezése után óriási mennyiségű építőanyagot kellhetett eltávolítani a rámpák lebontásakor, de erre utaló nyomok nemigen maradtak fenn. Mindazonáltal szinte bizonyos, hogy használtak valamily'en rámpát, és az, hogy' ezeknek az óriási ideiglenes létesítményeknek enny ire kevés nyoma maradt, megint csak a nagy' létszámú és kitűnően szervezett munkaerőről tanúskodik. Azért időztünk hosszabban a piramisoknál, mert ezek az építmények kitűnően példázzák, milyen messzire jutott az emberiség az ősember kezdetleges menedékeitől, amelyek csak védelmet és meleget adtak. A korábbi épületekkel szemben a piramisok építéséhez gondos tervezésre, magasan fejlett szakismeretekre, képzett és 50 képzetlen munkások valóságos hadára, hatékony szállítórendszerre, az építkezés valamennyi részletének irányítására képes hatékony vezetési rendszerre, valamint a rengeteg ember ellátásához óriási élelmiszertöbbletre volt szükség. Az eredmény, akárcsak az alkotás folyamata, merőben különbözött a korábbiaktól. Az ősember rögtönzött építményeivel szemben az egyiptomiak már hatalmas, költséges és valamiféle kulturális üzenetet is hordozó épületeket emeltek - a piramisok például a fáraók dicsőségét és túlvilági életét hirdették. Az épületek ezután már soha nem lehettek oly'anok, mint régen. Más civilizációk is voltak, amelyek - jóval később ugyan, de szintén egészen egyszerű módszerekkel - lenyűgöző kőépítményeket emeltek. Köztük mindenképpen említést érdemelnek a közép-amerikai piramisok, a maják templomai és az inkák dél-amerikai erődítményei. Ez utóbbiak építéséhez néhol 100 tonnás kőtömböket is felhasználtak. Az építészet fejlődése Az első építőmesterek, akik követ használtak, a ma elterjedt módszerrel szemben semmiféle kötőanyagot nem tettek a tömbök közé. Igaz ugyan, hogy' az egy iptomiak gy akran használtak híg meszes habarcsot, de itt az egymáson súrlódó kőfelületek síkosítása legalább olyan fontos volt, mint a tömbök összekötése. A piramisoknál az illesztések olyan pontosak, hogy' a kőtömböket saját súlyuk tartja helyben. Máshol a faszerkezetekhez szokott korai építők az ácsmesterségből átvett módszereket alkalmaztak a kövek összeerősítésére. E technika egy ik leghíresebb példáját azok a kötések adják, amelyeket az ősi brit műemlék, Stonehenge építői alkalmaztak. Itt a vízszintes kőtömböket csapos illesztéssel rögzítették az álló oszlopokhoz: az egy ik kövön kialakított kiemelkedő rész pontosan beleilleszkedik a másikon lévő mélyedésbe. A fával dolgozók még ma is használják ezt a módszert. Az ókori görögök - az egyiptomiakhoz hasonlóan - szintén nagyon pontosan faragták ki a monumentális épületeikben felhasznált köveket, ők azonban egy további megoldást is alkalmaztak a tömbök egymáshoz rögzítésére: sok görög templom köveit vasrudak és -kapcsok tartják össze. Ugyanezzel az eljárással erősítették össze a rómaiak is a sok nagy' épületük (például a Colosseum) homlokzatát burkoló kőlapokat. Ezekhez az épületekhez hatalmas alapok kellettek, itt azonban nem vasat használtak. E feladathoz egy oly'an anyag állt a rendelkezésükre, amely ugyanolyan erős volt mint a vas, ám nagy mennyiségben annál sokkal könnyebben megmunkálható: a beton. A rómaiak találmánya A római épületekben a különböző célokra többféle falazatot is használtak. Az egyik legegyszerűbb az általuk „opus quadratum”nak nevezett eljárás volt, ahol a pontosan Görög templomok Az ókori görög templomok - mint például az athéni Parthenon - legjellemzőbb szerkezeti eleme az oszloprengeteg, amely a vaskos keresztgerendákat tartja. Ez utóbbiak hordozták a cserepekkel fedett tetőt. Az oszlopokat alkotó kőtömböket az asztalosok facsapjaihoz hasonló vasrudak kötik össze. Stonehenge A híres brit bronzkori műemléket hatalmas homokkőoszlopokból álló kör alkotja, s a köveket felül keresztgerendák kötik össze. A kőtömböket az asztalosok által szintén használt csapos illesztéssel kapcsolták össze. Az oszlopokból felül kinyúló csapok és a keresztgerendákban kialakított mélyedések jól kivehetőek a keresztmetszeti ábrán. V Inka épületek Az inkák nevezetes perui városában, Macchu Picchuban sok kőépület áll. Ezek elképesztő ügyességről tanúskodnak a kőfaragás terén: az egyes tömböket olyan pontosan munkálták meg, hogy az építőknek habarcsra sem volt szükségük azok egymáshoz kötésére.
