Ingpen, Robert et al.: Találmányok enciklopédiája. Az emberiség történetének legjelentősebb találmányai és felfedezései (Budapest, 1996)

Zsugorodó világunk

1 TALÁLMÁNYOK ENCIKLOPÉDIÁJA rekbe, s a száguldó kocsi mozgó tüzelőál­lásként szolgált a számukra. Az Anatóliában élő hettiták magát a kocsit használták fegyverként, amellyel behajtattak az ellen­ség gyalogosai közé, így bontva meg sorai­kat. E hatékony harci gépek mély nyomo­kat hagytak az ókori világban, s nagy szere­pet játszottak a világuralomra törő hettiták és asszírok sikereiben. A harci szekérnek azonban volt egy kedvező hatása is. A kül­­lős kerék, amelyet kezdetben csak a kato­nák használtak, lassan átkerült a békésebb célú járművekre is, és ez a földművesek és a kereskedők számára is sok előnnyel járt. A görögök kerekei A klasszikus görög civilizáció fénykorában már kétféle küllős kerék volt használatos: az egyiket a kocsikon alkalmazták, a má­sikat a harci szekereken. A tengely mind­két esetben lehetett rögzített vagy forgó is. Az ókori görögök kocsikerekei általában keresztrudas kivitelűek voltak. Az abroncs két keréktalpból állt, a keresztrúd pedig a kerék egyik szélétől a szemközti széléig ért. Középen ezt a deszkát külön lapokkal is megerősítették, így alakították ott ki a ke­rékagyat. A görög harci szekerek kerekeinek rend­szerint négy, hat vagy nyolc küllője volt; ezek sugárirányban álltak szét, és gyakran esztergálással készültek. A keréktalpak való­színűleg több darabból álltak, és az sem kizárt, hogy a kereket néha még egy külső fémabronccsal is megerősítették. További megerősítésre lehetett szükség azokon a pontokon, ahol a küllők a keréktalpakhoz csatlakoztak. Kelta kocsik Ebben az időszakban még mindig használ­tak tömör kerekű járműveket is, sőt, egyes képek tanúsága szerint Észak-Európában még Kr.u. 300 körül is előfordultak ilyen kerekek. A szintén Észak-Európában élő kelták azonban sokkal kiforrottabb kereke­ket készítettek, és ezek egy része máig fenn­maradt. A legcsodálatosabb kerekek egy része azokon a kocsikon volt, amelyeket egy tőzeglápba temetve találtak meg a dá­niai Djebjerg közelében. E járművek kere­keinek tizenkét gyertyánfa küllője volt, a keréktalpakat egyetlen darab kőrisből faragták, a kerékagyat pedig tölgyfából készítették. A kerekeket bronzszerelvények díszítették. Konstrukciójuk legérdekesebb részlete azonban az a megoldás, amelyet leginkább facsapágynak nevezhetnénk. A kerékagyak belsejébe barázdákat vájtak, láthatóan azért, hogy oda illeszkedjenek az agy és a tengely között forgó farudacs­kák. Kétséges, hogy ezek a csapágyak egyál­talán hatékonyak lehettek-e, és a kocsik, amelyeket valószínűleg kifejezetten a ha­lottak mellé való temetésre készítettek, fel­tehetően soha nem szállítottak nagyobb terheket hosszabb távra. A barázdák meg­léte azonban mindenképpen arra vall, hogy a kelta kerékgyártók szaktudása igen ma­gas szintre fejlődött - ezt egy ébként a kül­lők és az agy közti bonyolult csapos illesz­tések is igazolják. Részlet egy skandináviai kocsiból 162

Next

/
Oldalképek
Tartalom