Ingpen, Robert et al.: Találmányok enciklopédiája. Az emberiség történetének legjelentősebb találmányai és felfedezései (Budapest, 1996)
Zsugorodó világunk
ZSUGORODÓ VILÁGUNK A kelta kerekeknek vasabroncsaik is voltak. Az abroncsot rendszerint vörösen izzó állapotban helyezték a keréktalpakra, majd vízzel lehűtötték. Ez egyrészt rázsugorította a vasat a kerékre, másrészt meg is keményítette a fémet. Bizonyítékaink vannak tehát arra, hogy a rómaiak által barbár népségnek kikiáltott kelták jóval fejlettebb kereket használtak, mint maguk a rómaiak. A középkori és későbbi kerekek konstrukciója lényegében hasonló volt a korai típusokéhoz. A csapágyazás kérdését egészen a XVIII. századig nem sikerült tartós módon megoldani - ekkor kezdték el a kerékagyban is felhasználni a golyóscsapágyat (amelyet valószínűleg a reneszánsz egyik leghíresebb ötvösművésze, az olasz Benvenuto Cellini talált fel még a XVI. században). A XIX. század közepétől a golyóscsapágyakat már széles körben alkalmazták, de koruk igazán csak akkor érkezett el, amikor feltűntek a XX. század motorral hajtott járművei, amelyek gyorsan haladnak, így a kerék és a tengely között nagy a súrlódás. Hasonló az abroncs története is. A - kezdetben még tömör - gumiabroncsok a XIX. században jelentek meg. A levegővel töltött abroncsot szintén nagyon hamar, már 1845-ben megalkották, ekkor nyújtotta be ugyanis egy Robert Thomson nevű brit mérnök levegővel töltött bőrabroncsokra vonatkozó szabadalmát. Thomson abroncsa nem lett sikeres, viszont a gumigyártás egyik úttörője, John Dunlop felismerte, milyen óriási lehetőségeket rejt az olyan gumiabroncs, amelynek belsejében felfújható belsőt helyeznek el. A motoros járművek megjelenésével a jó minőségű abroncsok egyre fontosabbá váltak - részben a kényelem, részben pedig a jó tapadás miatt. Charles K. Welch brit feltaláló 1890-ben szabadalmaztatta a homorú felnit, és a gumiabroncsot helyén tartó huzalokat. Ez a találmány tovább közelítette a felfújható abroncsot a gyakorlati megvalósításhoz, ám az első autók és teherautók egy darabig még tömör gumiabroncsokon közlekedtek. Faék Kerék Kocsiváz Rögzített tengely Kerék és tengely A kereket lényegében kétféleképpen lehet a tengellyel összekötni. Az egyik esetben a tengelyt a jármű vázához rögzítik, és a kerék a tengelyek végén kialakított rövid tengelycsonkokon forog. A tengelycsonkon faéket ütnek át, nehogy leessen róla a kerék. Az ék és a kerékagy közé fém alátétet tesznek a kopás csökkentésére. A másik megoldás az volt, ha a kereket szilárdan a tengelyhez erősítették, és maga a tengely forgott a kocsi alatt kialakított hordfelületen. Az első módszer inkább a könnyű járművekhez volt alkalmas, a második pedig a nehezebbekhez. Mivel a kocsi és a kerék is nagyrészt fából készült, az erős kopás mindkét változatnál elkerülhetetlen volt. A tengelycsonkos megoldásnál a kerékagy > és a tengelycsonk kopott, a forgótengelyes kivitelnél viszont a kocsi alatti hordfelületek használódtak el a leggyorsabban. Kocsiváz Forgó tengely Kerék 163