Gáll Imre: Régi magyar hidak (Budapest, 1970)

Régi hidak problematikája - A híd: építészettörténeti dokumentum

A XIX. század első felében köszönt ránk a vas nagyobb mérvű ipari felhasználásának kora. Az első vashidak — köztük a Coalbrookdale-i — még a századforduló előtt öntöttvasból épülnek a kőhidak mintájára boltozatokként. De a hengerelt vas feltalálása után felismerik a vas igazi jelentőségét a hídépítésben, megkezdődik a vashidak építése s a nyílásméretek növelése. Ebben a korszakban két angol mérnök, Rennie és Telford járnak a fejlődés élén. Rennie a boltozott, Telford agerenda- és függőhidakat fejleszti tovább, és hídjaikelőhírnökei a későbbi óriásméretű ívhidaknak, függőhidaknak, kábelhidaknak.

Magyarország nem olyan szerencsés, hogy területén jelentősebb középkori vagy ókori alkotásokat mondhatna magáénak. A középkorból néhány hídfőrom, a törökkorból csupán néhány híd maradt ránk. Ez minden, amit a török ellen vívott háborúk és a Habsburg „felszabadítás” a jelenlegi Magyarország területén meghagyott.

így köszönt ránk a XVIII. század, amely bizony nagyon rövid idő arra, hogy évszázadok pusztításait helyrehozza. Mégis ebből a századból már sok építészettörténeti emlék marad az utókorra, s hídjaink egy része ebben az évszázadban már maradandó alkotásként épül meg.

Nagy folyóinkat átívelő hídjaink ebben az évszázadban is kizárólag fahidak, vagy még az ennél is primitívebb hajóhidak, repülőhidak vagy kompok. Középnyílású hídjaink egy része azonban már fejlettebb szerkezetű fahíd vagy boltozott kőhíd, s a század végén már néhány igen szép kőhidunk hirdeti az építési gyakorlat és tudomány fejlődését. Ebben az időben épül meg a szobros hidak egy része, így a váci Gombás-patak hídja, az egri Minoriták hídja, amelyet később az árvíz ledönt, a tatai Szent János-híd stb., továbbá a várfeljárók közül a siklósi és a tatai. Közúti hídjaink közül több, még ma is fennálló hidunk származik ebből a korból, így a diszeli, a káptalanfai, herendi, vámosújfalusi stb.

Ezeket a hidakat nemcsak erőt mutató masszív megjelenésük jellemzi, hanem kidolgozásuk finomsága, kézműipari jellege is. Minden hídnak, amely a XVIII. században épült, valamelyes egyéni íze, helyi sajátossága van, és bámulatosan jó a környezettel való összhangja. Nem állítjuk, hogy minden XVIII. századból ránk maradt híd művészi alkotás, de igenis állítjuk, hogy a XVIII, századból ránk maradt hidak között — részarány szerint — sokkal több a művészi alkotás, mint akár a XIX. akár a XX. század hidjai között.

Az építészettörténeti dokumentumokat Magyarországon törvényes védelem illeti meg. Az 1949. évi 13. sz. törvényerejű rendelet elismer műemléket, műemlék jellegű épületet és városképi (faluképi) jelentőségű épületet. Az első a feltétlenül fenntartandó, a második a lehetőleg fenntartandó, a harmadik pedig a környezettel való együttes egyik tagjaként lehetőség szerint fenntartandó épületeket különbözteti meg és védi.

Arra a kérdésre, hogy mely építményeket minősít a törvényes rendelkezés építészettörténeti dokumentumnak, nem merev szabály a válasz, minden egyes eset külön kerül elbírálásra. A rendelet célja az, hogy az építészettörténeti értékkel bíró építmények — függetlenül attól a kortól, amelyben épültek — a nyilvántartásban szerepeljenek, mert ezáltal a védelem — bontási tilalom, karbantartási kötelezettség stb. formájában — rájuk is kiterjed.

Bár általában régi építmények szerepelnek a műemlékek jegyzékében, egyedül az idő múlása nem elegendő ahhoz, hogy az építmény műemlékké váljék. A jelenkor is megtermi a maga műemlékeit, s minden bizonnyal műemlékké kell majd minősíteni azokat az építményeket is, amelyek korunk építészeti irányzatának jellegzetes képviselői, és mind szerkezet és anyag, mind pedig művészi érték szempontjából kiváló alkotások. Elvben lehetséges tehát az is, hogy műemlékké minősítsünk olyan építményeket, amelyeknek utolsó tégláját még csak tegnap tették a helyére.

A műemlékeket — amelyekből közel 2000-et tart nyilván a katalógus — néhány évenként helyszíni vizsgálatnak

15